NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Magam is léptem volna már a témáról, hiszen Lukács képviselőtársam szóba hozta, hogy ejtsünk szót a jövő generációiról is, és valóban, szó is esik a 12. § (2) bekezdésnél - ez az ajánlás szerinti 27. pont egyébként -, ahol a következőképpen fogalmaz a jogszabálytervezet: "Az egyházi intézmény világnézeti szempontból elkötelezett, így a felvételnél és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésénél, fenntartásánál és megszüntetésénél a sajátos identitás megőrzéséhez szükséges feltételek határozhatók meg." Hozzáteszem rögtön, hogy az egyház valóban, ha intézményt tart fenn vagy vesz át, ehhez megkapja természetesen az állami normatívát is, az állami normatíva pedig az általában az adófizetők pénzéből jön össze, reformátusokéból, katolikusok, evangélikusok vagy éppenséggel ateisták pénzéből jön össze.
(11.10)
Természetesen semmi problémánk nincs azzal, ha egy teológiai képzést adó oktatási intézményben világnézetileg meghatározott, a sajátos identitás megőrzéséhez szükséges feltételeket határoznak meg. Ezzel semmi problémánk nincs. Annál nagyobb problémánk van akkor, amikor egy általános iskolában a hallgatókat, vagyis a felvételre jelentkező tanulókat aszerint különböztetik meg, hogy az adott egyház tanítását, identitását elfogadják-e vagy sem. S adott esetben, ha már ebbe az oktatási intézménybe jár - mert ebben az évben még önkormányzati intézményről beszélünk, szeptember 1-jétől azonban egyházi intézményről -, őt hátrányos megkülönböztetés érheti, mert nem annak az egyháznak a tanait követi. És ha a tanulókat kivesszük ebből a csomagból - bár nem lehet -, akkor az ott dolgozókat is komoly megkülönböztetés és hátrány érheti, legalábbis a 12. § (2) bekezdése szerint. Véleményünk szerint ez elfogadhatatlan és tarthatatlan.
Képviselőtársaim tegnap a bizottsági ülésen megfogalmazták, hogy ez egy rosszindulatú feltételezés, és természetesen nem így lesz. De úgy látszik, hogy az én rosszindulatú feltételezésem mellé az élet produkál egy-két tényadatot is. Egy tegnap megjelent, nem a Magyar Szocialista Párthoz köthető sajtóorgánumban a következőket lehet olvasni. A keceli általános iskolát adták át sundán-bundán nagy titokban egy hónap alatt az egyháznak úgy, hogy a szülők és a pedagógusok nem tudtak róla. Az iskolaigazgató a következőt mondja: ha nem elfogadható a misén való részvétel, akkor nem kell aláírni a szerződést, mutatott ajtót az önkormányzat által delegált igazgató egy pedagógusnak. Nehéz helyzetbe kerülnek azok a diákok is, akiket a szüleik nem katolikusnak szeretnék nevelni, mivel más iskola nincs a városban. Így szeptembertől napi 20-30 kilométer buszozás vár a gyerekre, ha a törvényben rögzített jogával élve világnézetileg semleges oktatásban venne részt.
Most személyesen egy szülő mondja el a problémáit. A szülők attól tartanak, hogy a gyerekeiken csattan majd az ostor, a pedagógusok az állásukat féltik, nem mernek beszélni. A szülők nem akarják kiszakítani megszokott környezetükből a gyerekeiket. Ki akarná a 6-10 éves gyermekét más városba utaztatni? Az utazással sok idő elmegy, 20-30 kilométerre van a következő iskola, és mire visszaérnek, már nem tudnak különórákon, sporton részt venni, ezekről le kell mondaniuk. Természetesen nem tudom, hogy mi az aránytalan az Alkotmánybíróság vagy a tisztelt Ház szerint. Szerintem ez azért már vastagon benne van ebben a történetben.
Az igazgató azzal nyugtatta a zúgolódókat, hogy aki nem akar hittanra járni, az erkölcstanórákon vehet részt, ehhez képest az aláírandó nyilatkozaton nincs választási lehetőség, csak hittant lehet választani. Az a gyerek, amelyik nem jár be hittanra, igazolatlant kap, és ez kirúgáshoz vezethet, idézte fel a szülő, hogy milyen választ kapott az új iskolaigazgatótól. A tanárok helyzete még a diákokénál is nehezebb, mert a munka és a felmondás között kell választaniuk. Természetesen nem tudom, mi az aránytalan. Semmi bajuk nem lesz az embereknek, ha elmennek templomba, mondta az új igazgató az egyik hívő hitéletet elutasító tanárnak. Annyi engedményt tett, hogy aki nem hívő, annak nem kötelező a rítusban részt venni, elég, ha csak ott ül. Évi háromszor be kell jönni a templomba, és ott kultúráltan ülni. Ez mindenkinek vállalható, a tanár amúgy is gyakran elmegy olyan eseményre, amire nem szeretne. Mire megkérdezte a tanár, hogy mégis melyik ez a rendezvény. Például az előző rendszerben a kötelező felvonulások.
Szerintem ez a törvényi hely azok számára kellemetlen, akik benyújtották ezt a javaslatot. (Szászfalvi László: Ezt az igazgatóval beszéld meg! Miért velem akarod ezt megbeszélni?) Ez véleményem szerint egy XXI. századi kényszerhittérítés. (Derültség a Jobbik soraiban.) Nem szabad ilyet csinálni. Mondanék valamit jobbikos képviselőtársaimnak. Ahol 20-30 településen egy iskola van, ott mit választ egy ember, aki a munkanélküliség vagy a takarítóállás között tud választani? Az éhséget, a közhasznú foglalkoztatást, ami nincs, vagy pedig azt a vallást, amelyet legalábbis ezen jogszabály alapján ma már - legalábbis a törvény elfogadása után - meg lehet követelni bármelyik egyház által fenntartott oktatási vagy szociális intézményben?
Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés