NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néha észreveszem azt, hogy ha olyan témába kapunk bele, amiben nincsenek érvényes válaszaik, akkor vagy kommunisták leszünk, vagy elkezdenek másról beszélni. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Semmi bajom azzal, hogy önkormányzatok adott esetben átadják az intézményeiket az egyházak számára. Az, hogy ez most hogyan, mint történik; törvényesen történik, és semmi probléma ezzel a dologgal. Ezt az immáron egyházi intézményt ugyanúgy az adófizetők tartják fent, kicsit több pénzből természetesen az állami költségvetés terhére, mint amennyit az önkormányzat kapott addig, de rakjuk zárójelbe ezt is, ez sem érdekes. De az, hogy tetszik, nem tetszik, ez van, és ez a szabadság - már ön szerint -, ami megvalósul, hogy ne mondjam, paradicsom, az azért enyhe túlzás.

Tehát, uram, még egyszer: ha Kecelen egyetlenegy felekezethez tartozó általános iskola működik, a következő meg 30 kilométerre, egyébként az odajáró gyereknek kötelezően kell hittanra járnia, egyébként ha nem jár, akkor pedig igazolatlan hiányzás miatt éri hátrány, az ott dolgozó pedagógusnak el kell járnia templomba, mint régen, ami szintén kötelező volt, a május 1-jei felvonulásra - ez szabadság? Nem szabadság! A 12/2-est ki kell venni ebből a jogszabálytervezetből.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu