NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Biztos vagyok benne, hogy nemcsak a refrént ismeri képviselő úr, és esténként eldúdolja magában, ha nosztalgiázni akar, a "Mint a mókus"-sal együtt.
De hogy az utolsó szó jogán szóljak, tisztelt bíróság, mert úgy érzem, hogy átvette a bíróság szerepkörét Szászfalvi államtitkár úr, bocsánat, az előterjesztők, hiszen ők ezek szerint kimondták, hogy melyek a bizniszegyházak, melyek éltek vissza a jogosítványaikkal, és melyek azok, amelyek maradhatnak, lehetnek benne az első, második vagy harmadik körben. Ehhez nincs mit hozzáfűznöm.
Igen, azt mondtuk, hogy egy húsz évvel ezelőtt megalkotott jogszabályt a jogalkotónak jogában áll, lehetőségében áll és talán célszerű is felülvizsgálni, esetleg a vadhajtásokat megmetszegetni, de arról szó se volt, hogy tőből kivágják az egészet. Véleményünk szerint - s most összefoglalom - 1791 óta, amikor szerintem -, de biztos vannak nálam hozzáértőbbek - megfogalmazták az egyházakkal, a hitélettel, a vallási felekezetekkel kapcsolatos első jogszabályt, azóta töretlen jogfejlődésen ment keresztül - kivéve természetesen az elmúlt átkos 40 vagy 60 évet - az egyházi jogfejlődés. Véleményünk szerint azonban 2011-ben - legyen ez a fordulat éve - nemcsak e tekintetben, hanem az állampolgári jogok, a tulajdonhoz való jog, a szabadságjogok, a munkavállalói jogok tekintetében megtorpant az 1990-ben elindult fejlődés.
Véleményünk szerint viszont egy 180 fokos fordulatot téve az állam és az egyház szétválasztása, az egyházak állam előtti egyenlősége, a vallás szabad gyakorlása, az állam által világnézetileg semleges oktatás garantálása ennek a törvénynek az elfogadásával sérülni fog, ezért azt kérem, hogy vonják vissza a javaslatukat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés