NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először tehát a preambulumhoz szeretnék hozzászólni, méghozzá a 6. ponthoz. Úgy fogalmaz e törvénytervezet preambuluma utolsó mondatában, hogy a következő sarkalatos törvényt alkotja az Országgyűlés - legalábbis akkor, ha elfogadja az Országgyűlés ezt a törvényjavaslatot. Ugyanakkor az önök által elfogadott alaptörvény VII. cikkének (3) bekezdése a következőt mondja: "Az egyházakra vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg." Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Ez a törvény nem az egyházakra vonatkozó részletes szabályokat tartalmazó törvény, ez attól sokkal több, ez a vallásszabadságról, a lelkiismereti szabadságról szól, tehát nem csak az egyházakról. Az igaz, hogy a törvény belső tartalma szerint hat paragrafus szól összesen a lelkiismereti és vallásszabadságról, a többi harminc-egynéhány csak az egyházakról. Ettől függetlenül azt mondom, hogy az alaptörvénnyel ellentétesen szavaznának, ha módosító indítványunkat nem fogadnák el, hiszen a lelkiismereti és vallásszabadságot az alaptörvényünk nem utalja sarkalatos, azaz kétharmados törvény hatáskörébe.
Itt meg is állok, hiszen ennyit szerettem volna - legalábbis az első vitaszakaszban - elmondani. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés