SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 8. ponthoz szeretnék hozzászólni, és egyben reagálni az előttem szólókra is.
A 8. ajánlási pontban három érdemi részben javaslom módosítani a törvényt. Ebből az egyik valóban az, hogy 50 milliárd forintos mérlegfőösszegi határhoz javaslom kötni azt a szintet, ami felett lehet indítani ezt a kiemelt csődeljárást. Ez alatt nem tartom indokoltnak. Hogy miért ez az összeg? Azt gondolom, valóban meg lehet találni nagyobb és kisebb cégeknél is a közérdek megjelenését, ugyanakkor azt gondolom, hogy ha már a jogalkotó indokoltnak lát egy külön állami intézményt létrehozni, és egy külön állami intézmény keretében meglehetősen drasztikusan beavatkozni a hagyományos csődeljáráshoz képest a piaci folyamatokba, akkor annak a cégnek a méretében is indokolnia kell ezt a kiemelt eljárást.
Ugyanezt a hatalomkorlátozó logikát jeleníti meg a módosító javaslatom másik pontja, amely valóban pontosítaná azt a definíciót, amely alapján kiemelt csődeljárás indítható. Ez pedig úgy hangzik, hogy azokban az esetekben lehetne kiemelt csődeljárást indítani, amennyiben a csődeljárás vagy a felszámolási eljárás általános szabályainak alkalmazása az eljárás elhúzódása miatt jelentős nemzetgazdasági károk közvetlen veszélyével járna. Azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes ezt a korlátozó tényezőt betenni, a jelentős nemzetgazdasági stratégiai károkra vonatkozó kiemelt korlátozást, ugyanis ha nem tesszük be ezt a pontosító fogalmi lehatárolást, akkor könnyen megeshet az, hogy túlzottan vehemensen kívánna élni a központi kormányzat és az állam a rábízott lehetőségekkel, és adott esetben olyan cégek ellen is kiemelt csődeljárást indítana, amelyek mérete vagy tevékenységi típusa nem indokolja ezt a kiemelt beavatkozást.
És hogy miért gondolom azt, hogy mind méretében, mind pedig definíciójában, vagyis hát a tevékenység jellegében érdemes korlátozni a központi beavatkozás lehetőségét? Erre jobbikos képviselőtársam számára talán leginkább érthető példa a tettrekész rendőrök szakszervezetének az esete. Ismert nyilvánvalóan az eset, számunkra is szimpatikus módon ez a szakszervezet a munkavállalói jogok, a szerzett nyugdíjjogosultságok elvétele miatti felháborodásból kiindulva demonstrációt hirdetett meg, majd a demonstráció hírére az ügyészség, meglehetősen sajátos időzítéssel, a politikai célzatosság gyanújának nehezen kizárható jellegével őrizetbe vette Szima Juditot, a tettrekész rendőrök vezetőjét, és egészen a meghirdetett demonstráció végéig őrizetben tartotta, ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítve, hogy a vezető részt vegyen a demonstráción. Én nem gondolom egyébként, hogy ezt bármi mással indokolni lehetne, mint azzal a céllal, hogy ezt a demonstrációt az ügyészségen keresztül a központi kormányzat politikailag bénítsa.
Én azt gondolom, hogy ha a központi kormányzat, az államhatalom ilyen típusú visszaélésekre, politikailag motivált visszaélésekre hajlandó, képes, akkor érdemes a jogalkotás, a törvénykezés szintjén, a törvények szintjén minél jobban korlátozni azokat a lehetőségeket, amelyek esetében felruházzuk az államot arra, hogy kiemelt csődeljárást alkalmazzon.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha túlzottan nagy mozgásteret biztosítanánk a központi kormányzatnak, akkor nem járna el hasonló módon szelektíven, politikai motivációkból, bizonyos cégekkel szemben, olyan esetekben is, ahol nem a csődmaffiával való leszámolás a kiemelt cél, vagy nem bizonyos nemzetgazdasági stratégiai kár megelőzése a cél, hanem egészen egyszerűen valamilyen, a Fideszhez közel álló háttérgazdasági, kereskedelmi szervezet megvédése, vagy valamilyen politikai bosszú beteljesítése. Sajnos, ilyen világban élünk.
Azt gondolom, tisztelt jobbikos képviselőtársam, hogy a piaci visszásságok, illetve a csődmaffia problémáinak érzékelése egy fontos felismerés és egy fontos szempont, ugyanakkor nem gondolom, hogy érdemes lenne eltekinteni attól a szemponttól, hogy a jelenlegi feltételek esetén nehezen bízhatunk a túlzottan nagy jogkörökkel felruházott államban, nehezen bízhatunk abban, hogy nem élnének vissza a rájuk ruházott lehetőségekkel.
Úgyhogy én ezért tartom mindenképpen indokoltnak, hogy mind méretében, mind pedig definíciójában korlátozzuk a kiemelt csődeljárás lehetőségét, és lehetőleg pontosítsuk azt, hogy milyen esetekben lehet kiemelt csődeljárást indítani.
És a harmadik pont, amit mindenképpen megfontolásra ajánlanék a tisztelt kormánypárti képviselőknek, ez pedig az, hogy ha már a kormány egy határozat formájában kiemelt csődeljárás alá vont egy adott céget, akkor tegyük lehetővé azt, hogy egy nagyon gyors eljárás keretében ezt a határozatot az adott cég a bíróságon megtámadhassa, bírósági felülvizsgálatot kérhessen.
Javaslatom szerint mindössze két nap állna erre rendelkezésre, a bíróságnak pedig peren kívüli eljárás keretében három munkanapon belül kellene döntenie a felülvizsgálat sorsáról. Azt gondolom, ez maximum ötnapos csúszást eredményezne, tehát semmiképpen sem lehet azzal érvelni, hogy ez pont a kiemelt csődeljárás egyik célját, név szerint azt, hogy meggyorsítsa a csődeljárást és ezen keresztül védje a beszállítókat, a hitelezőket, nem csorbítja. Mindössze öt napról van szó, ugyanakkor beépít egy garanciális elemet, mégpedig azt a garanciális elemet, hogy ha a kiemelt csődeljárás alá állítani kívánt cég úgy véli, hogy a törvényben foglalt feltételeknek nem megfelelve vonta őt a kormány kiemelt csődeljárás alá, akkor ezt a bíróságon megtámadhassa.
Én azt gondolom, hogy egy jogállamban ez egy mindenképpen elvárható és indokolt szempont, hogyha már a kiemelt csődeljárás intézményét feltétlenül be kívánják vezetni, amit én alapvetően egy téves, elhibázott gondolatnak tartok.
Szívesen reagálnék még a 9. pontra, ahol Bödecs Barna képviselőtársam az alapvető élelmiszerekkel való ellátás szempontjából országos jelentőségűnek minősülő társaságokat is bevonna a kiemelt csődeljárás alá. Én értem a jó szándékot, értem, hogy minél több olyan terület kerüljön be a kiemelt csődeljárás alá, ami az állampolgárok, az emberek számára alapvető jelentőségű lehet, ugyanakkor ha megnézzük a felsorolást, azt látjuk, hogy itt olyan hálózati-infrastrukturális szolgáltatások, közszolgáltatások vannak, amelyekre általában érvényes az az alapvető közgazdasági tétel, miszerint ezek nem hagyományos piaci jószágok, hanem valami olyan közjavak, amelyekre a piaci javakra vonatkozó szabályszerűségek nem alkalmazhatóak.
Ugyanakkor az élelmiszerek nehezen sorolhatók egy kategóriába például a közszolgáltatásokkal, az energiaellátással. Itt sokkal több szereplőről van szó, sokkal jobban működnek itt a piaci folyamatok, úgyhogy nem gondolom, hogy ebben az esetben indokolt lenne a kiemelt csődeljárás.
Azt gondolom, hogy ebben az esetben elégséges lehet a hagyományos csődeljárás intézményének a megőrzése, mert nehezen vehető egy kalap alá ez a többi, a törvényben amúgy felsorolt jószág- vagy szolgáltatástípussal.
Nem véletlen például, hogy alapvető emberi jognak minősül például az ivóvíz az ENSZ szerint, és az ivóvízhez való hozzáférés egy olyan alapvető emberi jog, amelynek a biztosítása minden állam kiemelt feladata. Ebből a logikából egyébként levezethető a vízművek privatizációjának a kritikája is. Ez egy olyan álláspont... (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból.) A képtelensége is, igen. Ez egy olyan álláspont, amivel kapcsolatban azt gondolom, egy platformon vagyunk.
Ugyanakkor nem véletlen, hogy sokkal nehezebb levezetni, ugyanezt a logikát alkalmazni az alapvető élelmiszerekre, mivel más természetű szolgáltatásokról van szó. De ne menjünk itt bele gazdaságelméleti vitába, csak ezt szerettem volna jelezni, bár ennek a jelentősége nem olyan nagy.
(19.30)
Még egyszer a 8. pontra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik az 50 milliárdos mérleg-főösszegi határ; a másik az, hogy pontosítsuk a definíciót, és ezáltal korlátozzuk a központi kormánynak a hatalommal való visszaélés lehetőségét; a harmadik pedig az, hogy biztosítsuk azt, hogy a kiemelt eljárás alá vont cégek a Fővárosi Bíróságon felülvizsgálatát kérhessék ennek a határozatnak, és erről a bíróságnak három napon belül döntenie kelljen.
Ezeket szerettem volna elmondani a részletes vitában. Köszönöm szépen a lehetőséget.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés