SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Már azt hittem, hogy sose kerülök sorra. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Már kezdtem teljesen frusztrált lenni itt Lendvai képviselőtársam rengeteg felszólalásától ebben a témában. Csak egy félmondatot engedjen meg, cenzor asszony. Én azért az ön helyében egy kicsit visszafogottabban fogalmaznék, ha máshol nem, legalább itt a világnézeti semlegességről meg a világnézeti diszkriminációról. Ne tessék haragudni, ön több évtizeden keresztül kiszolgált egy olyan diktatúrát, működtetett egy olyan diktatúrát, amely magyar emberek százezreit, magyar családok millióit tette tönkre és diszkriminálta világnézeti alapon. Legalább ezzel kapcsolatban legyen kedves egy kicsit önmérsékletet tanúsítani. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a Jobbik padsoraiból.) Jól jellemző önökre, hogy az 57 vagy 58 fős frakcióból úgy gondolták, hogy éppen képviselő asszony a legmegfelelőbb arra, hogy világnézeti kérdésekben nyilatkozzon.
Térjünk akkor vissza a normális keretbe. A jobbikos képviselőtársaimmal, Mirkóczki Ádámmal, Bana Tiborral és Zagyva György Gyula képviselőtársammal összesen 15 módosító javaslatot nyújtottunk be ehhez a törvényhez. Engedjék meg, hogy arról a hatról beszéljek most, amelyet elsőként jegyeztem, és azt is szétbontva akkor azok szerint, hogy önöktől, illetve a bizottságoktól ezek milyen támogatást kaptak.
Elsőként az ajánlás 2. és 4. pontjához szeretnék szólni, megjegyezve egyébként, elnök úr, hogy itt némi zavar van a vita két szakaszában a tekintetben, hogy melyik módosítók tartoznak a preambulumhoz és melyek nem, ezt nem teljesen sikerült kideríteni, de ha már itt volt szó a preambulumról, akkor hadd szóljak most hozzá.
Szóval, van itt két olyan módosító javaslatunk, amelyet mind az előterjesztő, mind a kormány, mind pedig az illetékes bizottságok támogattak. Ezt ezúton is köszönjük önöknek. Ez pedig arra vonatkozik, amit kifogásoltam is itt a vitában, sőt már a nemzeti összetartozás bizottságában és itt az általános vitában is, és államtitkár úr is jelezte, hogy ha valami jó megfogalmazással élünk, akkor tudja ezt támogatni, ezek szerint ez sikerült, úgyhogy itt csak az említés szintjén szeretném ezt felhozni. Gyakorlatilag ez a két javaslat összefügg egymással, de végül külön adtuk be.
A 4. ajánlási pontban fontosnak tartottuk rögzíteni azt, hogy a különböző egyházak és vallási közösségek nemcsak az ország, hanem a nemzet érdekében is betölthetnek nagyon fontos szerepet, nagyon fontos tevékenységet. A Magyarországon működő egyházak és vallási közösségek közül nagyon sokan ápolnak különböző kapcsolatokat az elcsatolt magyar területeken élőkkel, ott működő egyházakkal, közösségekkel. Számos magyarországi felekezet közreműködik a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok fejlesztésében, erősítésében. Ezért fontosnak tartottuk, hogy ez a méltatás az ország határainál ne álljon meg, és ezt a munkát ne csak az ország, hanem a nemzet érdekében végzett tevékenységként is ez a törvény elismerje. Örülök, hogy ez belekerült.
A másik, ami talán ennél még fontosabb, hogy az eredeti előterjesztés semmilyen módon nem utalt a határon túli magyar közösségek életében fontos szerepet betöltő egyházakra, vallási közösségekre. Ezzel kapcsolatban volt Mirkóczki képviselőtársammal egy módosítóm: "Magyarország elismeri és támogatja a külhoni magyar közösségek életében meghatározó szerepet játszó egyházak és vallási közösségek tevékenységét is." Örömmel vettük, hogy a bizottságon ez támogatásra lelt. Bízunk benne, hogy ez a továbbiakban is így lesz, és a törvény része lesz ez a két módosítónk, illetve a preambulumban ez szerepelni fog.
Köszönöm szépen, egy másik hozzászólásomban fogom majd folytatni. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés