VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Napirend előttim címe: "Új nemzedék - régi fejetlenség". Bár az ifjúságügy eddig minden kormánynak kiemelt fontosságú volt - vagy legalábbis ezt mondta -, a politikai felelősökből a legfelső szinten hiányzott eddig a hozzáértés, vagy afféle parkolópályán voltak inkább, míg megszerzik a diplomájukat, vagy ugródeszkának használták a pozíciójukat a miniszterelnöki székbe.

Most viszont egy fura helyzet alakult ki: túlkínálat van a kormányban az ifjúságügyhöz értő szakpolitikusokban. Egyszerre tartozik a szektor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályához, és közben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztost rendelt a területhez. A népnyelv szerint sok bába közt elvész a gyermek, s valóban, itt sem tudni, ki vezeti a szektort. Kétfejűség vagy éppen fejetlenség látszik. Ki az igazi felelőse a területnek? Az NFM főosztálya vagy a KIM miniszteri biztosa? Mindkét részfelelőstől felvilágosítást várunk.

Egy évvel a kormányzás megkezdése után Új nemzedék címmel már két vitairatot is készített a Navracsics Tibor által megbízott ifjúsági miniszteri biztos. Az LMP értetlenül áll a vitairatok előtt. Nem értjük, hogy mi célt szolgálnak, hiszen vitairatot stratégiaalkotás előtt szokás írni, viszont a kormánypárt 2009-ben már megszavazta a nemzeti ifjúsági stratégiát, ami alapján már cselekvési tervet lehetett volna készíteni a kormány által kiemelni kívánt területekre fokuszálva. Ehhez nem kell újranyitni a stratégiai vitát. Úgy kell értenünk tehát ezt a vitairatot, hogy a kormány máris átértékeli álláspontját, sutba dobja a nemzeti ifjúsági stratégiát, és nekivág egy új stratégiakészítésnek, szokása szerint a szakma bevonása vagy bármiféle egyeztetés nélkül? Vagy csak időhúzásról van szó, mert forrásokra továbbra sem számíthat a szektor, ezért kell lufihámozással eltölteni a kormányzati ciklust?

Mi nem tudunk másra gondolni, csak hogy vagy szándékos időhúzás zajlik, hogy minél később kelljen pénzt költeni, vagy, ami még rosszabb, valóban mindenféle koncepció nélkül kezdték el a szektor politikai felelősei a munkát. Az csak hab a tortán, hogy már a második vitairatot látjuk, az első a hírek szerint olyan alacsony szakmai tartalommal bírt, hogy nem kerülhetett a nyilvánosság elé. A miniszteri biztos úr előre borítékolható válasza, miszerint most őszre lesz kész a koncepció, elfogadhatatlan, hiszen akkor közel a ciklus feléhez kerül sor a valódi intézkedésekre, miközben a cselekvéshez szükséges összes információ rendelkezésre állt már a kormányzati ciklus kezdetekor.

Kik és mennyiért készítették a vitairatot? Hogyan aránylanak ezek a költségek a szektor teljes költségvetéséhez? Az ifjúságügyre szánt rendkívül csekély forrásokat valóban ilyen kiadványokra kell elkölteni, amit Rétvári államtitkár úr is forgat a kezében? Milyen egyéb tevékenységeket fejt ki a miniszteri biztos úr? Hogyan képviseli az ifjúságot, ha egy szava sem volt az ellen, hogy az ifjúsági korosztály kikerült az alkotmányból?

De a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is adós néhány válasszal. Miért nem kapott egyetlen ifjúsági szakmai rendezvény egyetlen forint támogatást sem, mégpedig utolsó pillanatban bevonva a beígért támogatást? Meglehetősen éles a kontraszt például a Regeneráció Táborral összehasonlítva, ami ingyenes az ideológiailag megfelelő résztvevőknek.

Február 15-e óta adós az NFM a költségvetési rendeletével. Ennek mi az oka? Szándékoznak egyáltalán pályázatokat kiírni ifjúsági területeken? Mikor számíthat a látványpolitizálás után a magyar ifjúság végre érdemi lépésekre a felelős kormánytól? Lesz-e ebben a kormányzati ciklusban ifjúsági törvény? Ha tervezik ezt, akkor kívánnak-e bevonni az előkészítésbe valódi szakembereket?

A Lehet Más a Politika szerint ideje lenne az ifjúságügyet méltó helyén kezelni, első lépésként a kormányban folyó belső hatalmi harcok alól kellene pacifikálni, és egyértelmű felelősségi helyzetet teremteni. Aztán be kellene látni, hogy hangzatos szavakkal nem lehet hosszú távon érdemi hatást elérni, s kiszámítható, ha nem is bőséges, de legalább kielégítő finanszírozást kellene nyújtani a szektor szereplőinek. Az elgettósodó lakótelepeken, a néptelenedő kisvárosokban nem kellene megszüntetni az ifjúsági irodákat, közösségi tereket, hanem meg- és újranyitni őket, hogy a települések megtartóereje ne csupán a templom-kocsma-hivatal szentháromságra korlátozódjon.

Az elkeseredésükben emigráló fiataljainkat nem Túró Rudival kellene hazahívni, hanem ígéretes vállalkozói programmal.

Várnám akkor államtitkár úr válaszát arra, hogy miért újabb vitairatokat készítenek, és miért nem cselekednek, miért megint csak beszélnek és roadshow-znak, s miért nem érdemi forrásokat mozgósítanak (Az elnök csenget.) az ifjúság érdekében.

Köszönöm a szót. (Mile Lajos tapsol.)

Forrás: parlament.hu