VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Farkas képviselőtársam már a kecelit elmondta, mint Bács megyei körülbelül ugyanezt akartam elmondani, ismervén Kecelt. Az pedig, hogy háromszor ott kell lenni, nyilván az évnyitó, az évzáró és még egy alkalom, ebbe nem hal bele még az elkötelezett ateista sem.

De voltam 21 évig egyházi iskola alapítója meg fenntartója, tudom, hogyan mennek a dolgok. De Nyakó képviselő úrnak már, azt hiszem, személyes beszélgetésben mondtam, ezt szeretném elmondani, hogy pontosan az oktatási törvényben kell majd szabályozni, hogy ahol egyetlen iskola van, és az egyházi fenntartásban van, ott legyen szíves az önkormányzat, amikor szerződést köt az egyházzal, kikötni azt, hogy milyen elvárásai vannak.

(11.30)

Ha nem tetszik az egyiknek, akkor nem kötnek szerződést; ha nem tetszik a másiknak, nem kötnek szerződést. Ezt szerződésben kell rendezni, és valóban úgy, ahogy elhangzott, ez egypár helyen probléma, komolyabb helyeken nem. Kecelen meg különösen nem, ott még református sincs, csak katolikus. (Derültség. - Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu