VOLNER JÁNOS (Jobbik): Képviselőtársam szavaihoz szeretnék csatlakozni és egyben emlékeztetni szeretnék a tavalyi évi vitákra, amelyek az adótörvényeket övezték gazdasági bizottsági szinten is. Akkor ugyan több olyan kérdést fogalmaztam meg a minisztérium helyszínen tartózkodó képviselőihez és az akkori Költségvetési Tanács elnökéhez, Kopits György úrhoz, amelyek arra vonatkoztak, hogy ezek a bizonyos adóváltozások milyen hatással járnak, próbálta-e ezeket monitorozni adószimulációs vizsgálatok formájában a kormányzat. Kiderült, hogy nem.
Akkor, amikor fölhívtuk erre a figyelmet, hogy az egyébként is meglehetősen magasnak mondható jövedelmi különbségek, ami az alsó 10 százalék és a felső 10 százalék között van Magyarországon, ezek egyébként nemzetközi összehasonlításban is kifejezetten magas eltérést mutatnak, mit kívánnak tenni azért, hogy a társadalom ne szakadjon több részre, ne legyen egy nagyon vékony élmezőny, amely kifejezetten jól keres, és egy sokkal-sokkal szélesebb leszakadófélben lévő középosztály, amely egyre inkább a szegénységbe sodródik, nem tudott a kormányzat erre válaszolni. Akkor, amikor megkérdeztük azt, hogy az a diszkrecionális jövedelem, ami ilyen módon többletként jelentkezik az adóváltozások jóvoltából a magasabb jövedelműek zsebében, az külföldre fog nagy arányban áramlani, hiszen külföldi nyaralások, importból származó fogyasztási cikkek formájában elhagyja Magyarország területét, mit kívánnak ezzel tenni - erre sem érkezett válasz.
Ez a törvényjavaslat tovább mélyíti a szakadékot az alacsony keresetű és a magas keresetű munkavállalók között, nem járul hozzá ahhoz, hogy Magyarország gazdasági fellendülése végre elinduljon, hiszen azoknál a rétegeknél, ahol ez a bizonyos diszkrecionális jövedelem hiányzik, és éppen csak az önfenntartásra elég a pénz, azoknál tovább és menthetetlenül folytatódni fog a leszakadás.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés