DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni minden hozzászólónak azt a - talán egy kivételével - kifejezett támogatását, amely különböző kritikai észrevételek mellett, de végül is egyetértett azzal a javaslatban foglalt két fő céllal, amely a Kossuth tér méltó kialakítására, illetőleg az államhatalom és a végrehajtó hatalom és a törvényhozó hatalom szétválasztására vonatkozik. Ezzel kapcsolatban tehát én minden frakció részéről a fő kérdést illetően támogathatónak vélem a javaslatunkat.

Miután ez egy országgyűlési határozati javaslat, szeretném Volner képviselő úr figyelmébe ajánlani, természetesen nem tartalmazhat sem tervrajzokat, sem költségszámításokat, sem különböző képzőművészeti kivitelezési tanulmányokat. Ez a határozat arról szól, hogy felkéri, felhatalmazza a kormányt - ahogy az államtitkár úr ezt világossá tette -, hogy ezekben a kérdésekben járjon el.

(10.30)

Nem szűnik meg a kormány parlament általi ellenőrzése, természetesen önöknek is, kormánypárti képviselőknek is három évük lesz arra, hogy ellenőrizzék bármilyen formában a kormány ez irányú tevékenységét, beleértve természetesen az építéssel érintett terület, területkialakítás költségszempontjait.

Itt szeretnék utalni arra, Pálffy képviselő úr igen széles ívű áttekintést adott a tér történetéről és arról a két épületről, amely körülvesz minket, és ennek a bevonásáról. Személy szerint én is fontosnak tartanám ennek a kidomborítását, egyet azonban tudnunk kell a forgalom elterelésével kapcsolatban, amiről itt szó esett, hogy villamos járt itt. Ha régi fényképeket meg tetszenek nézni, a 2-es villamos ugyanott kerülte meg a teret, ahogy most, a különbség az volt, hogy az Akadémia utcából kanyarodott ki, aztán Rákosiék egyetlen értékelhető intézkedésére a Duna-partra helyezték át a 2-es villamos vonalát, hogy ne a pártház előtt menjen. Mint tudják, ott volt a párt központi bizottságának székháza. Tehát villamos ugyanúgy volt. Én úgy gondolom, hogy ennek a földbe süllyesztése rendkívül költséges megoldás lenne, de még egyszer mondom, ez nem tárgya a határozati javaslatnak, mint ahogy itt nagyon sok szó esett a zsidótörvényektől kezdve Wass Albertig, a vörös terrorról és az egyéb jelképekről, rossz emlékekről és jó emlékekről egyaránt.

Nem tárgya, tisztelt Novák képviselő úr, nem tárgya a Szabadság tér ügye. (Novák Előd: Vegyük tárgyává!) Nyújtsanak be egy ilyen javaslatot. Budapest, Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szól a javaslat. Budapesten számos tér van még, amit az ön ismertetése nem tartalmazott, nem beszélt itt különböző történelmi jelentőségű budai terekről. Én mint budai képviselő egy kicsit ezt hiányolom, de ezt csak tréfásan mondom. Ha majd budapesti térismertetőket, politikai vitanapot kezdeményeznek, akkor bőven lesz alkalma erre kitérni. Még egyszer tehát hangsúlyoznám, a Szabadság tér nem tárgya a jelen javaslatnak.

Még szeretném megnyugtatni képviselőtársaimat több képviselői hozzászólásban érintett kérdés kapcsán. A gyülekezési jogról egy törvény szól, egy sarkalatos törvény szól. A gyülekezési jog egyetlen gátja a magánterület. Itt erről nincs szó, nyilván látják, hogy ez pontosan ellenkező hatást szeretne kiváltani, hogy ez egy olyan közterület legyen, ami természetesen a hozzáférést nem gátolja, a közönség, a látogatók és esetleg gyülekezők vagy demonstrálók hozzájutását nem gátolja, hanem erősíti.

Azt őszintén megmondom, Szilágyi Péter képviselő úrnak válaszolva, hogy nem tudom, a parlamenti lépcsőkön ülő turisták hogyan illeszkednek egy alkotmányos intézmény tekintélyéhez, de én gondolom, hogy semmi akadálya nem lesz ennek, ha nem zavarják az Országgyűlés munkáját. Ez is olyan terület, amellyel nem foglalkozik a javaslat.

Szóba került itt a látogatócentrum ügye. Szeretném szíves figyelmükbe ajánlani, a kezembe került nem olyan régen egy 1935-36-ban kiadott budapesti útikalauz. Ez a kor akkori állapotának megfelelő színvonalas kiadvány volt, természetesen foglalkozik az Országházzal, és megemlíti azt, amit majd még az előttünk álló évek nyilván lehetővé tesznek, hogy a XVII. kapu volt a Parlament megtekintésének és a parlamenti múzeum megtekintésének a beléptető helye. Természetesen mód és lehetőség lesz akkor, hogyha itt olyan sok hely fölszabadul, mint ami most a törvényhozástól eltérő tevékenységeket tesz lehetővé, hogy visszaállítsuk e tekintetben is az Országház múltját, szomorú és kevésbé szomorú múltját bemutató múzeumot, aminek a legutóbb az egyik momentuma volt annak a nagyon szép táblának a visszahelyezése, amely az első világháborúban elesett hőseinket, a képviselőket és az Országház munkatársait érintette.

Összegezve tehát, tisztelt képviselőtársaim, köszönöm a hozzászólásaikat, és a részletes vitában, ha lesz olyan javaslat, amit el tudunk fogadni, akkor majd kifejtem álláspontomat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu