DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Én ezt a törvénymódosítás megalapozottnak és okos gondolatok megvalósításának tartom. Olyannak, amely a kulturális örökségvédelmi törvény módosításaként kap helyet, ugyanakkor fontos, valóban nemcsak az ország, hanem a nemzet történetében, gondolkodásában mentalitásformáló lenne.

Mindazokat a gondolatokat, amelyeket önök a korábbiakban elmondtak, és amelyek jó része a mi oldalunkról támogatható, nem kívánom megismételni, azonban olyan kérdésekben, amelyek nem hangzottak el, vagy amelyek nem egyeznek a véleményünkkel, szeretném a rendelkezésemre álló időt felhasználni.

Először is, a törvénymódosításban én nagyon helyesnek látom a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szerepének kiemelését. Én ezt a bizottságot tevékenységében, az azt alkotók egyéni életútjában is megfelelőnek látom arra, hogy, politikán fölül, képes legyen azt a célt koordinálni, amelyet a törvénymódosítás szolgál.

Nem belemenve azokba az érvekbe, amelyek nyilván sok vitára adhatnak okot, a mellékletben felsorolt helyszínek mindegyikét odatartozónak érzem, és azokat a kiegészítéseket is, amelyeket tettek, nagyon nehéz lenne opponálni, nem is kell. Csak ezeknek a sora valóban történelmünk évszázadai, évezrede alatt bizony bővíthető. Ezért tisztelettel kérem, hogy bár én is mondhatnék javaslatot, a muhi emlékmezőtől kezdődően a visegrádi palotáig, a sárospataki vártól az esztergomi bazilikáig, azt kérem a különböző pártok képviselőitől és frakcióitól, hogy gyakoroljunk önuralmat. A módosító indítványok ugyanis elindíthatnak egy jogos, aztán megállíthatatlan devalvációt. Azt a javaslatot szeretném tenni - kérem a tisztelt frakciókat, fontolják meg -, hogy a majdan beadandó módosító indítványokat, és nyilvánvalóan a parlamenti többség - de ha konszenzust akar, mi ebben partnerek leszünk -, minden egyes módosító javaslatot, amely a mellékletet bővíti, akkor fogadja el, ha ezzel a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság egyetért.

Higgyék el, kérem, mindig lehet törvényt módosítani, a 9 helyszínt 18-ra, a 18-at 27-re módosítani, aztán utána már nagyon nehéz megmondani, hogy mi a mérce. Kell egy, a politikától független, szakmaiságon alapuló, tapasztalatokkal rendelkező bizottság, amelynek a tevékenységében hisz a politika, a legkülönbözőbb színű, a legkülönbözőbb gondolkodású pártok. Ezért azt javaslom, hogy a majdani és a most elhangzott módosító indítványokat akkor szavazzák meg, akkor fogadja el a többség - mi ezt fogjuk követni -, hogyha az a miniszter úr által említett, egyébként úgy gondolom, általam is példaértékűnek tartott egyeztetés, amely a Kegyeleti Bizottsággal zajlott e tekintetben is, folytatódik, kiterjed és vonatkozik a módosítókra. Ezt betartani nem kötelesség, de feltétlenül megfontolandónak tartom.

Végezetül, éppen az ügy fontossága és a színvonal megtartása miatt, kérem, engedjék meg, hogy néhány másodpercben elmondjam: a történelem nem jobb akkor, hogyha a fekete-fehéret fehér-feketévé változtatjuk. Nem jobb akkor, hogyha jogosnak tartott, egyébként jogos, korábbi korok megítélésének kimondása itt egy másik oldalra csap át. Amikor a felejtésről szólt a Fidesz képviselő asszonya, akkor eszembe jutott, hogy részben igaza van, ami azokat az évtizedeket illeti, részben pedig öntől néhány méterre ül a Kegyeleti Bizottság elnöke, aki mondjuk, a történeti munkásságának jelentős részeként 1976-ban, amikor nem beszélhetünk demokráciáról, egy kitűnő színvonalú Mohács-emlékkötet és -emlékkönyv szerkesztője volt, egy olyan vita lezárásaként, amelynek színvonalát a demokratikus Magyarország is megirigyelhetné. Amikor Perjés Gézától Kosáry Domokoson át, mondjuk, Beke Katáig vitatkozott ez az ország Mohács jelentőségén, és aztán ennek a tudományos vitának a lecsapódását a napilapok foglalták össze. Én kívánom a mindenkori Magyarországnak olyan színvonalú viták lebonyolítását; mint ahogy a jobbikos képviselő úr felvetése az ágfalvi csatával kapcsolatban is meggondolandó és helyes. Én Sopronban születtem, diákként, a nem demokratikus Magyarországon felnőve, minden évben virágot helyeztünk el a magyar áldozatok sírjánál - minden évben -; azzal együtt, hogy az a Magyarország, amelyik a csata után emléket állított a saját halottjának, volt annyira büszke a saját történelmére, hogy az ellenfél csendőr halottját - Michael Scheynek hívták, Schey Mihály - szintén a soproni temetőbe eltemetve, osztrák csendőr egyenruhában ábrázolva tisztelte, benne egyébként a legyőzött ellenfelet, ellenséget. Következésképpen ez folytatódott egyébként akkor is, amikor én, mi a magyar, az ágfalvi csatában győztes magyar csapatok halottai mellett megtiszteltük a legyőzött ellenfél sírját is. Ez szerintem nem történelmi kortól, sokkal inkább mentalitástól függő.

Azt mindannyiuknak, tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, figyelmébe ajánlom, amit a miniszter úr a felvezető expozéban a nemzetközi kitekintés kapcsán elmondott. Minden nemzetnek megvannak a maga dicső napjai, és ezen dicső napok lehet, hogy egy másik nemzet számára szomorúságot jelentenek. Minden nemzetnek van büszkesége, és lehet, hogy ez másoknak, más nemzetnek szomorúságot okoz. Természetesen egy nemzethez tartozva ebben sem furcsaságot, sem rendkívüliséget nem kell látnunk.

Az a folyamat azonban, amely akár a normandiai partraszállás emlékére egymással szemben álló katonák, csapatok, tisztek, tábornokok, közkatonák között létrejött, ott, Normandiában, vagy amit Olaszországban, az Olasz Köztársaság meghívására, a velük egykor szemben álló világháborús ellenfelek találkozójánál megrendeztek, igen figyelemreméltó. Akkor, amikor ilyen napokat, ilyen törvényeket terjesztenek be, akkor erre, azt gondolom, hogy fontos figyelni.

Összefoglalva azt mondhatom, hogy ez a törvénymódosítás, bár szerepelhetett volna külön törvényként, annak idején mi, 2008-tól kezdődően - akkor még Boross miniszterelnök úr volt a Kegyeleti Bizottság elnöke - egy külön törvényt terveztünk. Nincs ennek egyébként tartalmi jelentősége; hogyha a törvény jó, módosított formában, akkor bőven támogatható úgy is.

Ha a törvény szövege és a melléklet megfelel arra, hogy a kitűzött célt szolgálja, a bővítésnél pedig... Hiszen itt különböző, egyébként jogos dátumok, események napját illetően sorozatban fogadunk el országgyűlési határozatokat, Nándorfehérvártól a magyar nyelv napjáig - igen, rendben van, csak mondom, hogy egy bizonyos mennyiség után a devalváció, az értéktelenedés felmerülhet. Ezért megismétlem azt a javaslatot, hogy a politika, az Országgyűlés, a kormánytöbbség úgy fogadjon el, úgy fogadjon be mellékletet bővítő javaslatokat, hogy azokat egyeztesse a Kegyeleti Bizottsággal. Ha a bizottság szakmai értelemben is elfogadhatónak találja, akkor legyen meg hozzá a politikai támogatás.

Mi ezt a törvénytervezetet megfelelőnek találjuk arra, hogy különböző gondolkodású magyar embereket összekössön.

Elnök úr, köszönöm szépen.

(14.10)

Forrás: parlament.hu