DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, nagyon rövid leszek. Arra kérem a képviselő urat, hogy gondolja meg azért, amiket itt elmondott. Nem hiszem, hogy ez a Jobbik álláspontja vagy legalábbis a párt nagy részének az álláspontja.

Az a párt, amelyik azt vallja magáról, hogy egy nemzet felemelkedésében gondolkodik, amely azt vallja, hogy a nemzet jelképeinek megjelenítésén akar és kíván munkálkodni, hogy ezeket be akarja oltani az emberek szívébe is, kell hogy egy nemzetnek akkora ereje legyen, hogy legalább az alapvető ügyeket úgy oldja meg a pillanatnyi helyzettől függetlenül is, amelyek az országnak - talán nem is tudnék mást mondani, mint azt, hogy - az arculatát oly módon tudja változtatni, ami emeli a mi jelképértékeinket, emeli az egész nemzet tudatát.

Nincs másról szó, mint arról van szó, ha végiggondoljuk, hogy rendezzünk egy olyan ügyet, amely nem maradhat már tovább hosszú ideig ilyen helyzetben, hogy le van betonozva. Ebben az országban annyi mindent lebetonoztak, zárójelben megjegyzem: aztán utána elvitték. (Nevetve:) De itt nem erről van szó.

Itt arról van szó, hogy valamit alkotni szeretnék közös erővel. Ami meg a bulvárlapokat illeti: a bulvárlapok belőlünk élnek. Abból élnek, hogy időnként olyanokat próbálunk mondani jó célok érdekében is - ne vegye rossz néven, képviselő úr, nem önről van szó, de - populista megjegyzésekkel, amit aztán a bulvárlapok éppen az ellen, az ellen a jó cél ellen használnak ki, amit pedig támogatni kellene közösen.

Az, hogy ennek az országnak legyen egy Országháza, amely méltóképpen azt szolgálja, ami a dolga, hogy legyen olyan kormányhelye, ahol a kormány valóban úgy tud megjelenni, hogy az egész világ előtt a magyarságot tudja képviselni, ez nem lehet, hogy ez ne legyen közös cél. Azt gondolom, hogy amikor meg valamiféle gyűjtésről tetszett beszélni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), azt vegye tudomásul, képviselő úr, hogy én személy szerint sem békekölcsönt, sem ötéves kölcsönt soha nem támogattam, nem jegyeztem, a jövőben sem fogok, abban nem látok megoldást.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu