GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Korondi képviselő úrhoz hasonlóan a gyakorlati oldallal, amit én magam a környezetemben megéltem, próbálom ezt a törvényjavaslatot összhangba hozni.

Elsőként azt hadd mondjam pozitív eredménynek, és az eddig elénk kerülő törvényjavaslatokkal szemben tényleg hangsúlyozandó, hogy ezen a szerkesztésen látszik az igényes munka. Tehát maga az, hogy egy fogalomrendszert meghatároz az elején, ami nagyon szembetűnő ellentmondás például az Állami Számvevőszékről szóló törvényhez képest: ott hasonló, más jellegű, de szigorú szabályok és normatívák vannak, ott ez nem történt meg. Itt igazán hozzátenni sem tudnék mit. Ez a fogalomrendszer tehát számomra rendkívül szimpatikus, az, hogy az állampolgári kötelezettséget rögzíti.

Amiről én szeretnék beszélni egyrészt - csak részeket ragadok ki, mert amiről más képviselők beszéltek, nem ismételném meg -, az a tájékoztatás. Államtitkár úr, az életem során, amit megéltem és tapasztaltam, nem is nevezném még katasztrófaturizmusnak, hanem a sajtó túlontúl nagy kíváncsisága, vagy az egyéb érdeklődők kapcsán - és ebbe a politikusokat is beleértem - én beletenném ezt; nem tudom a helyét, ezért nem tettem módosító javaslatot sem, de talán a következő szakaszokban egy bizottsági módosítással, ha erre érdemesnek tartja a kormányzat is, érdemes lenne ezzel foglalkozni.

Egyrészt az indokom: amikor nagy katasztrófa van, akkor az okvetetlenkedő médiaszakemberek csak gondot okoznak. Az ő védelmüket külön meg kell szervezni. Egy gázkitörésnél például, el tudják képzelni azt, hogy az olajfúró toronynál dolgozó embereknél, akiket felismerni nem lehet, vagy azért, mert olyan sárosak, vagy azért, mert védőruhában vannak, megjelenik valaki magas sarkú cipőben és szoknyában?

Szóval én azt tapasztaltam, hogy a MOL rendszerében például belső szabályzattal építették ki, hogy a sajtó számára berendeznek egy külön szobát, de ennek nincs törvényi ereje. Tehát lehet azt mondani, hogy ők a nyilvánosságot tájékoztatják. Én azt gondolom, hogy van erősebb szempont, és itt a védekezés és a védekezésben részt vevők szempontja áll.

Tehát én azt gondolom, hogy ezt nem a médiatörvényben, hanem itt kellene úgy szabályozni, hogy igazán nem sértjük meg őket, mert joguk van hozzá. Tehát kötelezzük a szervezetet arra, hogy ezt tegyék meg. Erre jó a kolontári példa, ahol Bakondi úron keresztül ezt megtették a polgármester urak, de az adott helyre való bejutás tényleg gondot okoz.

Ugyanezt megerősítem az árvízi dolognál is: tehát amikor árvíz van, és mindenki az utolsó erejével dolgozik, és ott a kíváncsiskodó megjelenik. Pár pillanat elég ahhoz, hogy megálljanak, a munkát nem folytatják. Vagy csak át tud rajta futni, hogy: jézusom, de fáradt vagyok, vagy a homokzsák már teljesen tönkretette a körömágyat, és megáll, akkor sok ember munkája veszik el. Tehát ezt a két érvet tenném hozzá a tájékoztatási kérdésnek a rendszeréhez.

A másik: magának a védelmi rendszernek a párhuzamossága és alá-fölérendeltsége. Nem illetném kritikával, inkább kérdésem van: én nem találtam a jogszabályban megfelelő megoldást arra, hogy az ágazati katasztrófavédelmi rendszer és a védelmi bizottság viszonya elég határozottan rögzítésre kerülne.

Megint csak a személyes tapasztalat: ilyenkor, ha valahol katasztrófa van, mindegy, hogy természeti vagy ipari, fontos, hogy ki az, aki elsőként észleli és az első intézkedéseket megteszi, mert ennek nagyon nagy szerepe van abban, hogy kitörhet-e a pánik vagy sem. Van a környezetemben olyan fiatal, harmincéves polgármester, aki nagy árvíz idején olyan határozottan intézkedik, hogy azt hiszem, hogy egy hivatásos szakember is példát vehetne róla, de tudok olyanról, aki, úgy, ahogy, azt hiszem, talán Volner képviselő úr említette, elsőként menekülne el a településről, mert ő esik először pánikba.

(12.40)

De őt megválasztották! És ennyiben vitatkozom Volner képviselő úrral, hogy azért a szocialista kormány a korábbi időszakokban elég sok kezdeményezést tett annak érdekében, hogy a polgármesterek, akik ennek a helyi védekezésnek a legfőbb felelősei, megfelelő képzésen essenek keresztül, hogy lehetőleg kezelni tudják ezeket a helyzeteket. Tehát még egyszer azt kérem, ezt nézzék át és gondolják végig, hogy az ágazati katasztrófavédelem, amely nyilván legelőször helyben tüsténkedik, és mikor lép be a védelmi bizottság, és attól kezdve a védelmi bizottság vagy a hivatásos katasztrófavédelem veszi át az irányítást; tehát ennek a hierarchiáját én úgy érzem, hogy pontosabban meg kellene fogalmazni.

A polgári védelmi szolgálattal kapcsolatban a törvény rendelkezik arról, ha magánember részt vesz ilyen tevékenységben, hogy a munkáltatóját is kártérítés illeti, bocsánat, a készenléti díjat neki kell megfizetni, de ezt később megkaphatja igazolt költség címén. Ennek a rendszerét; tudom, hogy a pénz mindig a legkevesebb, de ahhoz, hogy a munkáltatók jó szándékát bírjuk, szóval ha a munkavállaló kiesik a rendszerből, esetleg pótolni kell, az a legegyszerűbb, ha valakit be tudnak hívni a helyére, de ha nem, akkor ott termeléskiesés van, tehát ott egyéb károk is vannak. Azt gondolom, hogy legalább egyetlen paragrafussal erre is kellene utalni minden körülmények között.

Amit Pál Tibor képviselőtársam elmondott az állami tűzoltóság kapcsán, abban igaza van Tállai államtitkár úrnak, hogy térítésmentes vagyonátadás történt, tehát nincs ebben köztünk vita, de azt meg hiszem, hogy ön is tudja, sőt polgármesteri múltjából személyes tapasztalata lehet, hogy az állami fejlesztések mellett milyen nagy szerepük volt az önkormányzatoknak, helyi civil szervezeteknek, magánembereknek abban, hogy a tűzoltóságok fejlesztését finanszírozni tudják, tehát ha csak a pályázati önrészekre és egyebekre gondolok. Tehát ilyen szempontból vetődik fel ez a kérdés felénk, képviselők felé a polgármesterek részéről nagyon határozottan, hogy egyfajta, valamilyen kártérítést kaphassanak a befektetéseik ellenében.

Én azt kérem, hogy ezt azért fontolják meg még egyszer. Nagyon egyszerűnek érzem a kérdésnek azt az elintézési módját, hogy amikor megkapták is ingyen kapták. Ők akkor egy feladatot kaptak és a feladathoz kapták ezeket az eszközöket, most pedig ők, mondjuk azt, hogy talán egy kicsit jobb állapotban adják vissza. Ez valójában nem baj.

Az a kérdés bennem is megvan, és ezt ugyancsak így tőmondatban mondom, egyelőre nem érezni azt, hogy attól, hogy itt megváltozik az önkormányzati és állami, itt milyen minőségi változás lesz. És szeretnék egy másik kérdést idekapcsolni - szintén önkormányzati ismeretekből mondom -, hogy az önkormányzatok például még a rendőrkapitányok kinevezésében is szeretnének nagyobb jogkört a jelenleg hatályos törvénybeli megfogalmazásnál. Hiszem, hogy ezzel önök is találkoztak.

Ugyanez a helyzet áll elő, hogy azért a katasztrófavédelemben van egyfajta bizalmi rendszer is, tehát itt is ezért kérem a megértést, hogy miért van, hogy az önkormányzatok meglehetősen ragaszkodnak az önkormányzati tűzoltósághoz. Együtt éltük meg, amikor a rendszer megváltozott és önkormányzati lett, akkor volt egyfajta félelem, voltak működési problémák, amelyek úgy érzem, hogy mára elhárultak, és ez a gépezet tökéletesen működik a hivatásos és az önkéntes szervezetek között is.

A következő ilyen a lakossági riasztórendszer. Itt is azt kérném, fontolják meg, hogy a szolgalmi jog, kártalanítás kérdését esetleg egy kicsit részletesebben kellene szabályozni, megint csak abból a szempontból, hogy az az állampolgár, aki végső soron tűrni köteles ezt a védelmi tevékenységet, ne teljesen rossz szájízzel tegye azt, amit tesz.

A végére hagytam, és egyszerűen a megoldást sem tudom, tehát itt őszintén elmondom, nem tudom a megoldást, de szeretném, ha ebben egyetértenének, és mire a törvényjavaslatot elfogadjuk, addigra erre valamilyen megoldás lenne. A törvényjavaslat nagyon sokat beszél arról, hogy megelőzés, felkészülés és a katasztrófa utáni helyzetnek a kezelése. Én itt szeretnék egy olyan dolgot behozni, és lehet, hogy nem ebben a törvényben, hanem máshol kell szabályozni, de akkor, amikor - és hogy szemléletes legyen a példa, konkrétat mondok -, egy településen, amelyet rendszeresen árvíz sújt a rendkívüli csapadék miatt, elhelyezkedése, fekvése miatt, a közösség szolidaritást vállal a völgyben lakókkal, hogy például a szennyvízvezeték kiépítéséhez benyúl a zsebébe, és vállalja a hálózat kiépítését, és a pályázati rendszerben nincs olyan eszköz, hogy lehetne azt mondani, hogy igen, ez egy kicsit fontosabb, mint más területen, még akkor is, ha nem illik bele azon törvényi keretekbe, hogy mondjuk, agglomeráció, meg kétezer lakos egyenérték. Szóval a megértésüket kérem, gondolják végig, amikor van egy ilyen árvíz, és mondjuk, egy év alatt nem egyszer, hanem kétszer-háromszor, ha a víz elvonul, ahhoz kapnak állami segítséget, hogy a csatornarendszert kiépítsék, hogy a patakok medrét mélyítsék, de ahhoz nem, hogy ez a víz a szennyvizet magával viszi, és úszik a templom, a játszótér, a faluház. És ezt nem lehet úgy fertőtleníteni, annyiszor, hogy ez megfelelő legyen.

Sokkal egyszerűbb lenne, tehát az, amiről beszélt Volner képviselő úr, hogy költséghatékonyság, ez nagyon tág értelemben, de azt gondolom, hogy megéri. Mert azzal, hogy ezt megoldjuk, meg megoldjuk a vízelvezést, nagy esély van arra, hogy később a kármentésre, a kárelhárításra valamivel kevesebbet kelljen fordítani.

Tehát kérem, államtitkár úr, hogy ezt gondolják végig, és ha támogatható, akkor a különböző fejlesztési források odaítélésénél is ennek a kapcsolatrendszerét véleményem szerint ki kellene építeni.

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu