MENCZER ERZSÉBET (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! "Felejteni sokféleképpen lehet. Úgy is, hogy nem a lényegre akarunk emlékezni." - írja egy helyen Csoóri Sándor. Az emlékezés, pontosabban a költő-esszéistával szólva a lényegre való emlékezés felbecsülhetetlen fontosságú egy nemzet életében. Mi, magyarok jól tudjuk ezt, hiszen az egypárti diktatúra negyven évig próbált rákényszeríteni bennünket a felejtésre, illetve arra, hogy nemzeti történelmünkből ne a lényegre akarjunk emlékezni, hanem csupán arra, ami a hivatalos ideológia szempontjából lényegesnek látszott.

A demokratikus átmenet elvitathatatlan vívmánya, hogy az államilag szorgalmazott kollektív emlékezetkiesés évtizedei után végre ismét emelt fővel emlékezhetünk nemzeti múltunkra, történelmünkre. A jelenlegi kormány és a Fidesz-frakció is számos szimbolikus és gyakorlati erőfeszítést tett annak érdekében, hogy nemzeti közösségünk emlékezete erősödjék. Példaként említhetjük a nemzeti összetartozás erősítésére tett lépéseket, vagy akár az olyan, a tisztelt Ház által jelenleg is tárgyalt indítványokat, mint a nándorfehérvári diadal emléknapjának megünneplésétől vagy a magyar nyelv napjáról szóló határozati javaslat.

Az előttük fekvő törvényjavaslat szintén a nemzeti emlékezet serkentésére szolgál. A téma fontosságából adódóan akár önálló emlékhelytörvény is születhetett volna, de az, hogy a kulturális tárca a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosításaként nyújtotta be elképzelését, semmit sem von le annak jelentőségéből. Ahogy a normaszöveg fogalmaz: a nemzeti emlékhelyek védelme és hozzáférhetővé tétele közérdek.

(13.30)

A törvényjavaslat ennek a közérdeknek az érvényesülését szolgálja, nemcsak a törvényben meghatározott nemzeti, hanem a rendeleti úton szabályozni kívánt történelmi emlékhelyeink esetében is.

A törvényjavaslat szerint történelmi emlékhellyé nyilvánítható az az épített környezet vagy természeti helyszín, ahol a nemzet emlékezetére méltó esemény vagy politikai döntés valósult meg. Nemzeti emlékhellyé pedig az a helyszín nyilvánítható, amely nem csupán egy adott történelmi kor meghatározója, hanem kiemelkedő fontossággal bír a nemzet önazonosságának megteremtése szempontjából, és valóban, a törvény által nemzeti emlékhelyekként megjelölt helyszínek ebbéli szerepe vitathatatlan. Hiszen ki is vitatná, hogy a Várnegyed, a Kossuth tér, a Nemzeti Múzeum, a Hősök tere vagy a 301-es parcella kiemelkedő jelentőséggel bír, ha nemzeti identitásunkról van szó? Ki vonná kétségbe a debreceni nagytemplom, a mohácsi és az ópusztaszeri történelmi emlékpark vagy a székesfehérvári romkert lényegi hozzájárulását az arra a kérdésre adandó válaszhoz, hogy mit is jelent magyarnak lenni?

Úgy vélem, a törvénymódosítás mellékletében szereplő kilencpontos lista egyfajta nemzeti közös nevezőnek mondható. Elhagyni semmiképpen sem volna érdemes belőle, hiszen ezzel nemzeti önazonosságunk egy-egy darabjáról mondanánk le. Arról viszont már korántsem vagyok meggyőződve, hogy a lista ne lenne tovább bővíthető. Bizonyára lesz majd ilyen szándék, és tegyük hozzá, joggal lesz. Hiszen számos olyan helyszíne van még hazánknak, amely nem minden alap nélkül pályázhat a nemzeti emlékhely kitüntető címére.

Hogy konkrét példát hozzak erre, mind a bővítési szándékra, mind a lehetséges helyszínekre, elegendő csupán L. Simon László képviselőtársamnak a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványára utalnom. A módosító indítvány nemzeti emlékhellyé nyilvánítaná a pákozdi katonai emlékhelyet, amely nem csupán a '48-as szabadságharc első győztes csatájának helyszíne. A pákozdi csata emlékműve mellett itt kapott helyet a doni kápolna is, amely a Magyar Honvédség történetének legnagyobb emberveszteséggel járó csatájára emlékeztet. A pákozdi emlékhely, amely hazánkban egyedüliként az eredeti csatatéren áll, továbbá nemzeti tragédiánkra is emlékeztet, szellemiségében és építészeti megjelenítésében is egyaránt méltónak bizonyulhat a nemzeti emlékhellyé minősítésre.

A módosító javaslatokról természetesen a részletes vitában kell hogy szó essék. Minderre csak azért tartottam fontosnak kitérni, hogy jelezzem, milyen kérdésekben várok érdemi vitát a kormány által benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban. Azt ugyanis nehéz lenne vitatni, hogy fontos javaslat fekszik előttünk, ahogyan azt is, hogy a benne nemzeti emlékhelyként nevesített helyszínek kivétel nélkül méltóak erre a címre. Ezért kérem képviselőtársaimat, támogassák a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítását, hogy a felejtés évei után ezzel is hozzájárulhassunk az emlékezés idejének elérkezéséhez.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu