MENCZER ERZSÉBET (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dolgot nem tudok szó nélkül hagyni. Azzal mindenféleképpen egyet kell értsek, hogy igenis bővíthető a nemzeti emlékhelyeknek a köre, és egy nemzetnek nemcsak nemzeti emlékhelyei vannak, hanem kegyhelyei is vannak, nemcsak büszkék vagyunk történelmi eseményeinkre, hanem vannak olyan történelmi tragikus cselekmények is, amelyeknek kegyeleti emlékhelyeik vannak.
Én azzal is egyet tudok érteni, amit Hiller képviselőtársam mondott, hogy a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság hagyja jóvá ezeket a helyszíneket, de hogy minden esetben politikai konszenzus kell hogy kísérje-e egy emlékhely vagy egy kegyeleti emlékhelynek az elfogadását vagy kijelölését, az egyáltalán nem biztos, hogy így kell hogy történjen. Mondok én önnek egy olyan, számomra kegyeleti emlékhelyet ma Magyarországon, amit az önök kormánya nem volt hajlandó elfogadni, ez a Terror Háza Múzeum, amely a vörösinges és barnainges fasizmus áldozatainak állít emlékhelyet, bizony, az önök fájdalmára néhány olyan arcképpel is, amit nem biztos, hogy sokak számára üdvözítő ott viszontlátni szüleje vagy rokona képében. Ennek ellenére ennek az emlékhelynek vagy kegyeleti emlékhelynek vagy múzeumnak - nevezzük bárminek - az egyik alapítója az én édesapám, aki a mai napon kapott kitüntetést ebben a házban, aki egy olyan történelmi korszakban került el ebből az országból, amikor a magyar hatóságok közreműködésével több mint 700 ezer embert elvittek ebből az országból a gulágra, és önök meg megpróbálták ezt a történelmi tényt elhallgattatni, és az amnézia zsákjába beletenni.
Úgyhogy én azt gondolom, ha bővítjük a történelmi emlékhelyeinket vagy nemzeti emlékhelyeinket, akkor egy ilyen kegyeleti emlékhely lehet a Terror Háza Múzeuma is, hiszen azon túlmenően, hogy a Szovjetunióban volt magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezete számos városban állított emléktáblát, mégiscsak ez a hely az, ahol összefoglaljuk azt a történelmet, amiről ma még a mai napig is a magyar lakosság 80 százalékának fogalma nincsen.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés