PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ahogyan Balsai István képviselőtársunk a javaslat ismertetése során elmondta, az első számú célja a magyar államiság, nyugodtan mondhatjuk: szimbolikus terének számító Kossuth tér kialakítása. Ezt tartalmazza a javaslat első pontja, és ehhez valóban érdemes építészettörténetileg hozzátenni azt, amit nyilván sokan tudnak is képviselőtársaim közül, hogy annak idején, amikor az 1880. évi LVIII. törvénycikkben az állandó Országház építéséről rendelkeztek, akkor az 1. § úgy fogalmazott, hogy az Országgyűlés mindkét házát, az akkori alsó- és felsőházat befogadó állandó Országháznak a főváros V. kerületében lévő, akkor Tömő térnek hívták, Tömő téren az építése ezennel elrendeltetik. Vagyis az eredeti szándék az Országgyűlés, tehát a népképviselet mindkét házát befogadó épület pályáztatási eljárása volt. Ez az LVIII. törvénycikk akkor a pályázat kiírásáról is rendelkezett a 2. §-ában.

Erre a pályázatra az első három épület, az Országház Steindl Imre tervei szerint, illetve a másik kettő, amelyik most a téren áll, a Kúria, az Igazságügyi Palota és a mai Földművelésügyi Minisztérium épülete született meg. Ezek voltak a díjnyertes pályaművek, és ebből egy különleges téregyüttes komponálódott. Sehol a világon nincsen egy olyan központi építészeti tér, amelyen egy pályázat eredménye, az első három helyezett épület együtt valósulhatott meg, és alkotta ezt a két térfalat.

(9.30)

Sajnos, ez egy tangenciális megjegyzés, de mégis idetartozik: a tér egysége később nem valósulhatott meg, mert az északi, illetve a déli oldalon épült neoeklektikus paloták minőségükben, építészeti színvonalukban messze nem érik el ezekét az épületekét, amelyek az állandó Országház építésére kiírt pályázat díjnyertes művei voltak. Külön sebet okoz a téren a háborús pusztítások eredményeképpen megújított térsarok, amely most a Kossuth téri metróállomást fogadja magába, és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara székháza is egyben.

De ezektől eltekintve az a három díjnyertes pályamű, amely egymás felé néz, az valóban unikális, méltán az Országház tekintetében a világörökség része, és ennek a méltó kialakítása, térformálása, park- és egyéb térkompozíciós, rendészeti megoldásai valóban nem tűrnek halasztást. Az, ami itt van, ahogy Balsai képviselőtársam mondta, az áldatlan állapot, sehol a világon még ilyen méltatlan helyzetbe nemzetek demokratikus vagy állami szimbólumát, épületét nem szokták hozni. Úgyhogy ezzel kapcsolatban nyilván itt a Házban kevés vita lesz.

Ugyanakkor az országgyűlési határozat 2. pontjában, ahol arról rendelkezik a szöveg, hogy a vagyonkezelésen kívül milyen egyéb feladatokat kell megoldani, ott érdemes egy kicsit kiterjeszteni a gondolkodást, mert valóban, még olyan vad elképzelések is beleférnek, mint amilyet Burány Sándor képviselőtársam mondott. De azért megnyugtatnám önt, mégpedig a következőkkel. Ha leszámítjuk ezt a jogi, jogtechnikai kérdést, amely a vagyonkezelést kívánja rendezni, akkor itt a további pontok a parkolóról, a parkfelületről, a vendégek - és itt nyilván a hivatalos vendégekről is szó van, a látogatókról, egyéni vendégekről - fogadásáról rendelkezik. Meg kívánja teremteni azt a nyitottságot, amely a közjogi funkció megtartásával együtt egy ilyen épületnek szerves része kell hogy legyen. És itt van az a bizonyos, ön által említett pont a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotához igazodó visszaállítása.

Én azért nem félek ettől a kérdéstől, mert nyugodtan mondhatjuk, hogy legfeljebb valamit fölidézhet a térszervezésből, a térformálásból, de biztosan nem tudja visszaállítani. Gondoljon bele, képviselőtársam, hogy akkor a Kossuth-szobrot is el kellene távolítani, ami nyilvánvalóan abszolút abszurditás volna és nonszensz, hiszen ez a szoborcsoport 1952-ben került a helyére, akkor, szeptember 19-én avatták. Nota bene, valóban volt előtte egy Kossuth-szobor a téren, de azt elbontották, mert az államkommunizmus eszmerendszerébe és szimbolikájába nem fért bele az a Kossuth-szobor, ami a téren volt, és ezért először Dombóvárra száműzték. Hogy most hol van, azt nem tudom egészen pontosan, de valaki biztos el fogja mondani a vita során.

Nos, tehát a '44 előtti arculat visszaállítása ilyen abszurditást hozna magával, mint hogy a Kossuth-szoborcsoportot, Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotását azokkal a mellékalakokkal, amelyekkel nyilván semmi bajunk nincsen utólag, akkor a népi demokráciában a munkásság, a parasztság és az értelmiség szövetségét volt hivatott demonstrálni... - de maga a mű igényes alkotás, és természetesen ilyen formában a téren helyén marad. Igaz ez természetesen - a '44 előtti arculat visszaállításának a kérdése -, valóban, a József Attila-szoborra is. De továbbmegyek, ott van a Kovács Béla-szobor vagy akár a Földűvelésügyi Minisztérium kapcsán a Nagyatádi Szabó István-szobor.

Tehát képtelenség, tisztelt képviselőtársam, hogy minden eltűnne innen. Nem, ezeknek meglesz a méltó helyük, egy olyan térkialakítással, amely ennek a térnek a szerves egységét megőrzi, ahogy az '44 előtt volt, mert hiszen említettem a bevezetőben, hogy éppen azt a téregységet akarja helyreállítani a javaslat, amely ennek a kivételes pályázati megvalósításnak a során keletkezett. Tehát ettől én nem tartok.

Az viszont igaz, és ebben Burány Sándor képviselőtársamnak teljesen igaza van, valóban egy modern teret kell létrehozni, épp ezt célozza a javaslatnak az a pontja, az első mindjárt, hogy a méltó kialakítást, egy XXI. századnak megfelelő méltó kialakítást hozzon létre. Ebben, és ne menjünk talán most a részletekbe, lesz még erről bőven építészeti, kultúrtörténeti és politikai vita is, de egészen biztosan olyan kérdések is szóba kerülhetnek, mint hogy egyáltalán a gépkocsiforgalomnak a téren való átvezetése megmaradjon-e, vagy pedig, ha már egyszer ásunk és gödröt hozunk létre a parkoló kedvéért, szükséges megvalósításáért, akkor ne vigyük-e már le mindjárt a közlekedést, akár a villamost, akár a gépjármű-közlekedést, megfelelően alagútba, úgy, hogy valóban ez a téregység, ez a kompozíció a Kúriával, illetve Schikedancz Albertnek a Földművelésügyi Minisztériumával egy átjárható, szervesen átközlekedhető teret képezzen, aminek egy méltó tengelye az Alkotmány utca, amely a térből kivezet.

Tehát ez a kompozíciós elképzelés a XXI. századhoz, annak építészetéhez, a magyar államisághoz, ennek a téregyüttesnek a létéhez akkor igazodna szervesen a legméltóbb módon, ha ezeket a közlekedési kérdéseket is méltón oldanánk meg, és nem hagynánk, hogy egyéb parkolási képek rondítsák a főváros legfontosabb, mondom, világörökség szempontjából is kiemelkedő városképét, illetve hogy további olyan anomáliákat okozzon - buszok parkoltatása és a többi -, ami ismét csak a tér értékéből von le, és ilyen formában esetleg az országgyűlési határozat elfogadása után sem valósítaná meg annak a célkitűzéseit.

Úgyhogy én ilyen szempontból egészen nyugodt vagyok, és a javaslatot természetesen támogatjuk, a Kereszténydemokrata Néppárt is támogatja, Harrach Péter előterjesztője is volt a javaslatnak, részemről pedig szintén támogatást élvez. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy hasonlóan tegyenek majd a szavazásnál. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu