SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretnék Volner képviselőtársamra reagálni. Részben osztom az aggodalmait az esetleges pazarlás és a közpénzek nem megfelelő kezelésével kapcsolatban, ugyanis eléggé furcsa számomra, hogy még csak hozzávetőleges összeget sem hallottunk arról, hogy mekkora pénzt szánnak a Kossuth tér rendezésére. Ez mindenképpen furcsa, és egyébként a bulvársajtó már elkezdett cikkezni erről a témáról. Ha tetszik, ha nem, a Kossuth téren nemcsak "Jóban, rosszban" bulvársajtó van, hanem ez folyamatosan jelen van, ezzel együtt kell élnünk, és ez valahol a mi felelősségünk is.

Ugyanakkor nem tudom osztani Volner képviselőtársamnak azt a nézetét, amelyben aggályosnak tartja, hogy a kormány kiköltözik a Parlament épületéből. Én most ebben az ügyben jóhiszemű vagyok a kormánnyal szemben, és remélem, illetve bízom benne, hogy nem különböző kormányzatinegyed-beruházásokra kívánják ezt a motívumot felhasználni; ez mindenképpen felháborító lenne, és önöknek akkor el kell majd ezzel számolni a választóik előtt. Amekkora csinnadrattát csinálták az elmúlt Gyurcsány-kormánynak a kormányzati negyedre vonatkozó elképzeléseiből, önöknek semmilyen erkölcsi alapjuk nem lenne arra nézve, hogy ilyen esetleges beruházásba vágjanak bele. Bízom benne, hogy nincs is ilyen szándék. Köszönöm.

(Móring József Attila elfoglalja a jegyzői széket.)

Forrás: parlament.hu