DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kínai miniszterelnök látogatása során június 24-én, Budapesten több, Tibetért tüntető aktivistát inzultáltak. Amikor a vendég az ELTE-re látogatott, civil ruhás rendőrök akadályozták meg őket abban, hogy tibeti zászlót lengessenek és Tibet szabadságával kapcsolatos jelszavakat kiáltsanak. A Tibetet segítők közleménye szerint a rendőrök minden helyszínen megakadályozták a demokratikus országokban bevett, jogszerű tiltakozási módokat. A kínai miniszterelnök látogatása alatt a rendőrség megtiltotta a magyar Fálun Dáfá Egyesület demonstrációját is. A demonstráción a Fálun Dáfá-gyakorlók elleni szisztematikus állami üldözés ellen akartak tiltakozni. Híveiket Kínában kényszermunkatáborokba zárják.
A magyar rendőrség a demonstrációt azért tiltotta meg, mert "a közlekedés más útvonalon nem biztosítható". Az egyesület szerint ez az indokolás mind a helyszín, mind a rendezvényen részt vevők száma miatt megalapozatlan. Nem ez az első eset, hogy Tibet melletti tüntetést tiltottak be ezzel az álságos indokkal. Az álbaloldali kormány tüntetésbetiltási ámokfutásának kezdetén, 2003 februárjában a rendőrség arra hivatkozva nem engedélyezte a tibetiek 80-100 főre tervezett megmozdulását, hogy az közlekedési bonyodalmat okoz. A bíróság később jogszerűtlennek ítélte a rendőrhatósági tilalmat.
A megelőző 8 évben az önök elődei soha nem ismerték el, hogy a rendőrség politikai utasításra tiltott volna meg tüntetéseket, inkább jogi trükkök százaival traktálták a közvéleményt.
(16.20)
Önök azonban ebben az ügyben sem sokat teketóriáztak. A múlt hétfői napirend előtti felszólalásomra adott válaszában miniszterelnök úr így fogalmazott: "Ezért kifejezetten mindig is fel fogunk lépni az olyan típusú megmozdulásokkal szemben, a törvény adta lehetőségeken belül, amelyek megvédik azokat a magyar állami célokat, amelyek egy-egy külföldi látogatáshoz kapcsolódnak."
Az egy dolog, hogy ez a válasz nagyjából Grósz Károly hírhedt '88-as sportcsarnoki beszédének hangulatát idézte fel, az önök szándékai mögött azonban egyszerűen nem áll törvényes háttér. Magyarországon a rendőrség kizárólag két esetben tilthat meg demonstrációt: ha a rendezvény a népképviseleti szervek, bíróságok működését súlyosan veszélyeztetné (Novák Előd: Vagy ha a Magyar Gárdáról van szó!), vagy a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.
Éppen ezért szeretném megtudni: a június 24-ei rendőri fellépésnek melyik volt végül is a valós indoka, a BRFK vagy a miniszterelnöki válaszban foglaltak? Ki nem állított igazat? Mi volt önök szerint a rendőri intézkedések törvényes alapja? Adott-e bárki kormányzati részről utasítást ezek megakadályozására a kínai miniszterelnök látogatása kapcsán? Ha igen, ennek milyen politikai és jogi következményei lesznek? Hajlandó-e Magyarország arra, hogy egy külhatalom nyomására engedjen saját emberi jogi normáiból, és például külhatalmi kérésre akadályozzon meg tüntetéseket? Brüsszel nem Moszkva. És Peking? (Taps az LMP soraiban, szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés