ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Államtitkár Úr! Igyekszünk megfogadni a tanácsát, és ennek mentén eljárni saját életutunkban is. Az új nemzedék program a fiatalok hosszú távú élethelyzetével kapcsolatban fogalmazott meg felvetéseket, és hosszú távon kívánja megoldani ezeket a problémákat. Amíg ez ősszel kidolgozásra kerül, azonban addig is számos feladat áll előttünk, és így tennünk kell azért, hogy a fiataloknak lehetősége nyíljon programokat szervezni, táborokban részt venni és a közéletben szerepet vállalni.
Ezért kérdezem az államtitkár urat, hogy tud-e megnyugtató választ adni azzal kapcsolatban, hogy az ifjúsági pályázaton keresztül ezeket a célokat meg tudjuk-e valósítani idén, tehát lesznek-e ifjúsági pályázatok a kormány és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kiírásában.
Köszönöm a szót. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
(13.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés