DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Természetesen nem tudom elfogadni. Amit itt az államtitkár úr elővezetett, az nagyon kevés volt, pusztán a felszínt kapargatta, és lehet, sőt biztos, hogy a tények makacs dolgok, de pont azt támasztják alá, hogy önök nagyon keveset tettek ezen a területen, pedig lett volna rá lehetőségük a kétharmados felhatalmazással és az erős kormányzati többséggel.
Az, hogy száz PPP-szerződést megvizsgáltak, gyakorlatilag semmi, az egész állami vagyon kifosztása és kirablása nem száz szerződésen múlik, amit egy év alatt önök letettek, hanem több ezer, több tízezer szerződés van a háttérben, amelyekben különböző feltételeket vállaltak ezek a társaságok, és nem tartják be. Tehát ha van egy ilyen apparátus, akkor fel kellene duzzasztani és ráállítani az egész elmúlt 20 évre, és olyan jogszabályi módosításokat hozni, hogy ne évülhessen el minden.
A cukorgyárakat, ha már arról beszélt, van, ahol a földdel tették egyenlővé, majdnem sóval hintették be, mint Karthágó nyomát egykor Róma (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.), és önök akkor ezt hozzák föl, mint pozitív példát.
Nem fogadtam el. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés