DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csatlakozva Varga és Szilágyi képviselőtársaim hozzászólásaihoz, szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy a Házszabály 107. §-a alapján zárószavazás előtti módosítót elsődlegesen pontosan azért kellene beterjeszteni, hogyha egy törvényjavaslat adott esetben felvet alkotmányos aggályokat.

Szeretném jelezni azt, hogy ez a törvényjavaslat három sarkalatos ponton is komoly problémákat vet fel, nemcsak a hatályos alkotmány, de a januárban hatályba lépő alaptörvény vonatkozásában is. Kezdem ott, hogy az a büntető törvénykönyvi módosítás, amit tartalmaz ez a módosító csomag, olyan magatartásokat pönalizál, olyan magatartásokat rendel büntetni, amik egész egyszerűen nem állják ki az alkotmányos büntetőjog mércéjét egy alkotmánybírósági vizsgálaton.

Önök azt mondják, hogy ha valaki egy szurkolótábor tagjaként jegyet vált egy bizonyos szektorba, és utána mégis egy másik szektorba ül le, akkor az bűncselekményt követ el. Ez a magatartás, ez a normaszegés semmiképpen sincsen arányban azzal a mércével, amit egyébként az Alkotmánybíróság a kilencvenes években kifejlesztett. A büntetőjog egy ultima ratio, egy végső eszköz. Csak akkor lehet alkalmazni, hogyha egyébként más jogágak eszközrendszere, illetve a büntetőjog más, szigorúbb normái nem érik el a kívánt hatást.

Csatlakozva ellenzéki képviselőtársaim hozzászólásaihoz szeretném megjegyezni azt, hogy az igazán durva és közvetlen veszélyt jelentő normaszegések a stadionokban ma is megfelelően szankcionálhatóak a büntetőjogi eszközrendszerrel, államtitkár úr, hiszen a garázdaság számtalan esetben alkalmas volt arra, hogy egyébként még oly kicsi rendetlenkedéseket, rendbontásokat is megakadályozzanak, szankcionáljanak, és az elmúlt évek Btk.-módosításai ezen még tovább szigorítottak. Ezenkívül pedig a szabálysértési jog eszközrendszere alkalmas arra, hogy a rendőrség megelőzze adott esetben a nemkívánatos szurkolói magatartásokat.

A másik: az alaptörvény világosan rendelkezik a rendőrség közjogi helyzetéről. Nem fogadható el az, hogy a magyar állam, a Magyar Köztársaság rendőrsége elhárítja magáról annak a felelősségét, hogy akkor, amikor sok ember jön össze különböző tömegrendezvényeken, akkor ellássa azt, amire egyébként az alaptörvény kötelezi. Nem lehet az egyébként az állam erőszak-monopóliumának részét képező közrendvédelmi tevékenységeket kiadni, kiszervezni különböző magánvállalkozásoknak.

Államtitkár úr, az van, hogy akkor, amikor fellépünk az állam erőszak-monopóliumának védelme mellett, például akkor, amikor különböző paramilitáris egységek vindikálják maguknak a jogot, hogy rendet tegyenek, ez a másik irányba is igaz: akkor lehet kellő hitellel megvédeni az állam erőszak-monopóliumát, hogyha az állam nem akarja más esetekben meg eldobni magától ennek a felelősségét.

Nem fogadható el alkotmányosan az, hogy a rendőrség úgy tesz, mint hogyha bizonyos területeken, ahol sok ember, nagy közbiztonsági kockázat jelentkezik, neki semmiféle feladata nincsen. Az államnak éppúgy kutya kötelessége eljárni a stadionokban, koncerteken vagy tömegtüntetéseken, hogyha rendbontás van, mint hogyha valakinek a házában randalírozás folyik, veszélyeztetik a nyugalmát, a testi épségét, értelemszerűen a rendőrséget hívja segítségül.

Harmadrészt én is aláhúznám azokat az adatvédelmi aggályokat, amiket képviselőtársaim elmondtak. Különösen az információszabadságról szóló törvényjavaslatban szereplő hiányosságok miatt nem megnyugtató az, hogy rendelkezik ez a törvényjavaslat a különböző kitiltott személyek személyes adatainak a külföldre továbbításáról úgy, hogy közben nem lesz törvényi garancia arra, hogy a harmadik országok legalább olyan szintű adatvédelmi rendelkezésekkel rendelkeznek, mint Magyarország. Nem fogadható el az, hogy Magyarország a saját polgárai személyes adatait adott esetben olyan államokba is továbbítja, ahol egyébként nem szavatolt kellő mértékben a személyes adatok védelme.

(16.40)

Összegezve: ez a törvényjavaslat arra szolgálhat, azt idézheti elő, hogy Magyarországon egész egyszerűen a szurkolói kultúra nem tud fejlődni ilyen mérvű büntetőjogi beavatkozás mellett. Pontosan az lenne az érdek, hogy Magyarországon kialakuljanak olyan szurkolói normák, amik a nyugat-európai államokban éppen hogy a stadionok nagyobb fokú biztonságát idézték elő. Ha azt gondoljuk, hogy pusztán büntetőjogi normákkal kialakítható megfelelő társadalmi kultúra, nagyon tévedünk. Pontosan akkor várható bizonyos magatartási normák megszilárdulása, ha hiszünk abban, hogy a büntetőjog alatti szinten vagy egyáltalán a jog alatti szinten bizonyos magatartásformákat közösségek ki tudnak kényszeríteni egy adott közösség, például egy szurkolói csoport tagjaiból.

Ez a büntetőjogi beavatkozás arra fog vezetni, hogy egész egyszerűen még inkább el fognak tűnni a nézők a magyar stadionokból. Ez a törvényjavaslat példát mutathat arra, hogy a rendőrség más területeken is el fogja dobni magától a felelősséget. Nem különböző biztonsági vállalkozások feladata egy jogállamban az, hogy a közrendet fenntartsák. Ha a rendőrségnek tudomása van arról, hogy valahol több ezer ember megjelenik és közbiztonsági kockázat merül fel, akkor ellenszolgáltatás nélkül köteles eljárni. Korrigálom magam: nem ellenszolgáltatás nélkül köteles eljárni, hiszen pontosan azért fizetjük be az adóforintjainkat, hogy minden olyan esetben, amikor közbiztonsági kockázat merül fel, a rendőrség tegye a dolgát, őrizze, tartsa fenn a rendet.

Éppen ezért ezek a zárószavazás előtti módosítók pontosan nem azt a célt szolgálják, amire egyébként a Házszabály 107. §-a felhívja a jogalkotót, így ez a törvényjavaslat minden ízében alkalmatlan arra, hogy elfogadjuk.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu