BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tudom, hogy nehéz a kormány sorsa, hisz az örökség nagyon súlyos örökség, amit hátrahagytak (Felzúdulás az MSZP soraiban.); hátrahagyta a szocialista-liberális kormány csak az ígéretekkel és a pénzpocsékolással. Bízom a nemzeti együttműködés kormányában, mert fontos számunkra, a Békés megyében élő emberek számára a megélhetés és a jövő. Államtitkár úr, önben is bízom, hogy konkrét választ fog majd még adni számomra, hisz annak idején a tiszaugi hidat, amely szintén egy érszűkület volt, nem szabad elfelejtenem, hogy a polgári kormány megépítette az ott élők javára, mert nem lehetett közlekedni Békés megyében még azon a két sávon sem.
Úgyhogy bízom az önök munkájában, bízom a kormányban, és öt hónap múlva azért valamelyikünk tisztelt képviselőtársaim közül ismételten rá fog kérdezni, hátha van már még konkrétabb időpont.
Megtisztelő válaszát tisztelettel elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés