DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Ígérem, hogy nem lesz ilyen hosszú. Néhány fontos dolgot, illetve egyfajta összefoglalást szeretnék adni a Jobbik-frakció álláspontjával kapcsolatban, bár könnyen lehet, hogy még néhány képviselőtársam ehhez csatlakozik.
Mindenesetre az internetet böngészve itt egy érdekes és fontos hírt látok a tárgyalt törvényjavaslattal kapcsolatban, és gondolom, ezt fontos most megosztani, beszéljünk erről.
Tarlós István főpolgármester ugyanis a következőt mondja: "Nem lesz rendészeti fellépés, amíg a szociális munkások látnak esélyt az utcán élő egyes ember gondjainak megoldására." Ez tulajdonképpen egy elég biztató megközelítés, pont ennek a bizonyos emberközpontú rendnek a filozófiáját tükrözi, amelyet a vitában most mi is szorgalmaztunk. Ez tulajdonképpen egészen jól hangzik, egészen addig, amíg mondjuk, azt a hírt nem olvasom itt a költségvetési törvénnyel kapcsolatban, amely szerint jövőre a hajléktalanok, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek és amúgy is nehéz helyzetben levő emberek ellátása veszélybe kerül a jövő évi költségvetés miatt, állítja Meleg Sándor, a kecskeméti támogató szolgálat vezetője, mert a szociális munkások tömegei kerülhetnek utcára az alulfinanszírozás miatt. 7,2 milliárd helyett 4,4 milliárdot kapnak ilyen támogató szolgáltatások házi segítségnyújtásra, utcai szociális munkára, krízisközpontok finanszírozására. Tehát itt 340 szolgáltatóból a fele megszűnhet, és ebben az esetben a problémák megint továbbgerjednek.
Tehát úgy tűnik, hogy itt azért érdemes volna akkor több lábon állva megközelíteni ezt a problémát. Arra kérem a kormánypárti képviselőtársakat, hogy hassanak oda, hogy a költségvetési törvényben ez a megkurtítás ne következzen be, a szociális munkások (Kaufer Virág tapsol.), illetve az egész szociális szektor ne kerülhessen veszélybe, és akkor már sokkal hitelesebben hangzik az a sok-sok fogadkozás, hogy ez a rendészeti eszköz igazából egyfajta végső eszköz lesz, és valóban, ahogy főpolgármester úr mondja, a szociális munkásoknak kell elsősorban a helyzetet kezelni. Valójában tényleg így van ez, ahogy itt megpróbálja az ember beleásni magát ebbe a problémakörbe, egészen a gyökerekig elmenve, alapvető irodalmi hivatkozásokat olvasgatva, ezek azért alapvetően tényleg így kezelendők.
Elhangzott vitának egy kardinális pontja, hogy mennyire lesznek jogkövetőek ennek nyomán az érintettek, tehát a szabálysértési törvény módosítása mennyire vezethet oda, az általános prevenció mennyire érvényesül. Elhangzottak markáns vélemények ebben, valaki nagyon szkeptikus ebben, valaki azt mondja, hogy igenis ettől majd abbahagyják a felelőtlen utcai tartózkodást és utcán élést az ilyen helyzetbe kerültek, azonban azt hiszem, hogy ezt az egész problémakört tényleg a szociális munkás szakma segítségével kell kezelni.
Tehát meg kell próbálni meggyőzni ezeket az embereket arról egyrészt, hogy milyen hátrányos következmény vár rájuk, ha adott esetben tényleg nem térnek be, mondjuk, egy hajléktalanszállóra, ahol egyébként nekik nyilván olyan hajléktalanszálló-feltételeket kell biztosítani, amiről már beszéltünk, nem olyanokat, ahol kápóként lényegében egyfajta ávós rémuralom működik egyes hajléktalanszállókon, ilyen beszámolókról is tudunk. Érdemes volna akár egyfajta álruhában egyszer elmenni, mondjuk, egy-két képviselőtársunkkal együtt - én szívesen vállalkozom ilyenre -, hogy teszteljük meg, hogy hogy működnek ezek a hajléktalanszállók. Voltak korábban ilyen próbálkozások, Morvai Krisztina is ilyenről számolt be nekem, jó pár évvel ezelőtt csinált ilyet, és valóban elképesztő viszonyok vannak. Tehát ott minden az ember, csak nem ember ezeknek a hajléktalanszállóknak egy bizonyos részében. Nem mondom, hogy minden hajléktalanszálló így működik, de nagyon komoly sepregetnivaló volna, és még egyszer, de nagyon erőteljesen javaslom valóban ennek a bizonyos hajléktalanszálló-maffiának a teljes körű felszámolását, megszüntetését.
A szabálysértési tényállás megfogalmazásával kapcsolatban akkor tehát még egyszer csak arra utalnék, hogy itt elég komoly aggályom van afelől, hogy hogyan lehet jogerős határozathoz jutni a szabálysértésen tetten ért, utcára került hajléktalannal szemben, akinek utána már gyakorlatilag nem lehet - legalábbis erőteljesen kétséges az, hogy mennyire lehet - eredményesen kézbesíteni az őt megbírságoló határozatot. Ha ezt megvizsgáljuk, akkor tulajdonképpen valóban azt a kérdést kell feltennünk, hogy el fogja-e érni ez egyáltalán azt az eredményt, amit az előterjesztők szeretnének.
(22.30)
Tehát nem kellene esetleg egy olyan külön szabályt beiktatni a szabálysértési törvénybe, amely a kényszerkézbesítés szabályairól szól? Azért azt gondolom, hogy nem megalapozatlan ez a felvetés.
Még egy nagyobb kontexust azért hadd említsek ebben a vitában. Számomra az a legmegdöbbentőbb, hogy ha belegondolunk, a magyar bérekbe - erről Bogár László, Varga István és rengeteg közgazdász szól - nincs beépítve a lakhatás költsége. Ez a legmegdöbbentőbb. Évtizedek óta gördíti a magyar gazdaság ezt a helyzetet. És ha belegondolunk, a hajléktalanok egy jelentős, el nem hanyagolható része, nem tudom, van-e erre, az előterjesztők nem szolgáltak részletes statisztikai kimutatásokkal és hatástanulmányokkal arra, hogy hány százaléka tényleg, mondjuk, devizaadós, tehát felborult, bajba került devizaadós, aki elvesztette a lakását. Azért vesztette el a lakását, mert nem tartalmazta a bére a lakhatás költségeit, kölcsönt vett fel, de nem tájékoztatták a bankok, hogy milyen feltételű kölcsön, megtévesztették, egy hibás terméket sóztak rá, ennek folyományaként tönkrement az élete, utcára került, és onnét kezdve lesújt rá a törvény szigora.
Itt nagyon figyelembe kell vennünk azt, hogy ezeknek az embereknek egy jelentős része valójában önhibáján kívül kerül ebbe az élethelyzetbe. Ezt a komplex problémát kell komplex eszközökkel kezelni. Ehhez ez a szabálysértési törvénymódosítás abban a módosított formájában, ahogy azt a Jobbik-frakció javasolja, egy szükséges adott esetben, de nem elégséges eszköz arra, hogy ezt az egész problémát kezelje.
És végül, de nem utolsósorban nem tudom megállni, hogy ha már a szabálysértési törvény módosításánál vagyunk, ne hívjam fel a figyelmét arra a kormánytöbbség tagjainak, hogy a T/1213. számú törvényjavaslat, amelyet egyébként tárgysorozatba is vettek már, több szabálysértési tényállás hatályon kívül helyezésére irányul, amit jómagam terjesztettem elő. Ebben a gyurcsányi időszak önkényuralmi, jogkorlátozó jogszabályai szerepelnek, amelyeket már réges-rég ki kellett volna dobni a magyar hatályos jogszabályok közül.
Arra kérem önöket, hogy ha jogszabályi megoldásokat keresünk a jelen probléma megoldására, azok között egyben hajítsuk ki a hatályos jogszabályok közül azokat a szégyenletes jogi termékeket, amelyek viszont a jogkorlátozás, a megfélemlítés, az elnyomás eszközei voltak. Röviden, ahogy ezt szoktam fogalmazni, ez az ars poeticám, célom, hogy a jog ne a kifosztás és elnyomás eszköze legyen. Jelen esetben is ezt a szempontrendszert tartsuk figyelemben, ne legyen ez a jogszabály a kifosztás és elnyomás eszköze, hanem egy eszköz arra a sok közül, hogy ezeken a szerencsétlen embereken a társadalmi szolidaritás elve alapján, emberközpontú renden alapuló megoldást nyújthassunk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés