GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kovács Péter képviselőtársam gondolatait figyeltem, és nagyon sok tekintetben azt mondom, hogy szerintem jól látja a kérdést, csak a kérdés kezelése tekintetében van némi különbség közöttünk. Lehet, hogy nincs is, csak ő nem mondta azt, amit esetleg én most gondolok a dologról, és azért szeretném a figyelmét, illetve a kormánypárti képviselőtársaim figyelmét erre felhívni.

Ha és amennyiben úgy van, ahogy mondja, példaként használva a kis zsebkönyvet, hogy a hajléktalanszállókon lévő férőhelyek száma meghaladja gyakorlatilag annak a nagyságrendjét, mint amennyien igénybe veszik, és vannak üres helyek, akkor az első fázis szerintem nem az, hogy bírságot szabunk ki vagy kell kiszabni ott is, ahol mondjuk, közterületen nem megfelelő módon vannak jelen a hajléktalanok, hanem az, hogy preventív módon elébe megyünk a történetnek, és azt mondjuk, hogy ezen a hajléktalanszállón, azon a hajléktalanszállón, emezen a hajléktalanszállón itt vannak szabad szállási, lakhatási lehetőségek. Amennyiben pedig ezeket a szabad szállási, lakhatási lehetőségeket nem veszi igénybe az, akinek ezt felkínálják, akkor utána azt mondom, hogy persze, vannak eljárási utak, amelyek tekintetében a többségi társadalom védettsége érdekében - Papcsák képviselőtársam, sok mindenki más - el lehet járni.

De az első lépés nem az kell hogy legyen, hogy az információ tekintetében tudatlan, azt nem ismerővel szemben szabálysértési eljárások útján indul el a történet. Márpedig ez a törvénytervezet véletlenszerűen se szól arról, hogy egyébként a helyzetbe hozás hogyan történik meg, hanem csak arról, hogy szankcionálok, csak arról, hogy elzárok.

Szóval, azt gondolom, hogy a prevenciónak legalább olyan mélyen érvényesülnie kell. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu