KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Zárásképpen engedjenek meg két gondolatot az LMP részéről. Az egyik az lenne, és remélem, hogy ez csak a vita heve miatt volt így, a kormánypárt oldaláról nem nagyon hallottam olyan álláspontot, amely igazából átérezné ezeknek az embereknek a problémáját, ezt az iszonyú traumát és krízishelyzetet, amiben ezek az emberek élnek. Ahogy Gaudi képviselőtársam nagyon pontosan megfogalmazta, komoly krízisekről beszélünk. Az emberek nem jószántukból és nem azért, hogy kitoljanak a többségi társadalommal, vállalják fel ezeket a borzasztó élethelyzeteket. Megszokják egy idő után, és ilyen formában tudják csak elképzelni, mert a kilátástalanság erre viszi őket. De higgyék el, hogy ez nem embernek való, nem embernek való életforma, és ezt senki nem önszántából választja.

A hajléktalanok jelentős része, és ezt önök polgármesterként biztosan jobban tudják, nagyon komoly mentális, mentálhigiénés problémákkal is küszködik. Ebből is lehet arra a következtetésre jutni, hogy nem tudnak igazából felelősségteljes döntéseket hozni a saját sorsukat illetően. Kérdés persze az, hogy erre az esetre a büntetés-e, a börtön-e a legmegfelelőbb megoldás vagy sem. Ez egy kérdés, amit én föltennék. Bízom benne, annak ellenére, hogy önök inkább problémaként beszéltek, megoldandó, eltakarítandó problémaként beszéltek ezekről az emberekről felszólalásaikban, azért van önökben is együttérzés ezek iránt az emberek iránt, és önök is átlátják, hogy nagyon komoly krízishelyzetekről beszélünk akkor, amikor a hajléktalanságról beszélünk.

Hogy csak egy csoportról beszéljek, akiket kiemelnék, mert ma még szó nem esett róluk, és azt hiszem, hogy a helyzetük elég sajátos, ez a hajléktalan nők helyzete. Ha a budapesti viszonylatot nézzük, akkor Budapesten jelen pillanatban három szállás tud hajléktalan nőket fogadni. A hajléktalanságban élő nők száma a rendszerváltás óta megkétszereződött. Ezzel ellentétben azonban a számukra biztosított szolgáltatások és a rendelkezésre álló helyek száma nem nőtt semmivel, nem létezik ma Magyarországon olyan szolgáltatás egy alapítvány, civil alapítvány munkáján kívül, amely kifejezetten a hajléktalan nők helyzetén igyekezne változtatni. Tíz ágyból egy jut egy hajléktalan nőnek ma Budapesten. Azt gondolom, hogy ezek olyan adatok, amelyek megmutatják, hogy azért van itt még teendő, mielőtt rendőri útra tereljük ezt a kérdést.

És hogy miért is jut egy nő az utcára? Nagyon sokszor és az esetek többségében azért, mert egy erőszakos párkapcsolatból menekül, esetleg menti saját gyermekét is, akit nem akar kitenni a további erőszaknak. Természetesen utcán élni egy életveszélyes műfaj, a nők nem is egyedül élnek az utcán, hanem legtöbb esetben egy másik erőszakos kapcsolatba, a kiszolgáltatottságba kénytelenek belemenekülni.

Kérdezem önöket: ha ezek az emberek nem Budapest városában a közterületeken fognak élni, hanem majd az erdő mélyén vagy valami senki földjén, akkor vajon ezek a nők milyen helyzetbe kerülnek, jobb vagy rosszabb helyzetbe, mint amiben most vannak? És ha nincsen a számukra megfelelő ellátás, akkor hova menjenek, ha önök kiüldözik őket a közterekről?

Ugyanakkor zárógondolatként annyit elmondanék ezeknek a problémáknak a felvázolása után, hogy azért mi együtt érzünk önökkel, tisztelt polgármesterek. Különösen a külvárosi kerületek polgármestereivel, hiszen Kocsis Máté ki is mondta többször azt, hogy az állam nem vállal kellő szerepet és felelősséget a hajléktalankérdés megoldásában, és az önkormányzatokat nagymértékben magára hagyja ennek a nagyon súlyos problémának a megoldásában. Ezzel mi teljes mértékben egyetértünk, ahogyan ezt Vágó Gábor képviselőtársam is elmondta, és megértem azt, hogy az ő belvárosi intézkedéseinek köszönhetően most önökre hárul az a feladat és teher, ami az odamenekülő hajléktalan embereket jelenti. Gondolkodtam is, egyébként Somfai Ágnes, aki a Fővárosi Közgyűlésben ül, fel is tette azt a kérdést, hogy vajon mi lesz majd azokkal az emberekkel, akiket Kocsis Máté kiüldöz a VIII. kerületből, hova fognak azok vajon menni. Valószínűleg Újpestre fognak menni, és ez nem lenne jó. És mit fognak majd tenni azok a polgármesterek, akiknek a probléma a nyakába szakad? Most látjuk, hogy mit tesznek: benyújtanak az Országgyűlés elé egy törvényjavaslatot, amellyel tulajdonképpen egymással szolidaritást vállalva, de nem a szegénység ellen, hanem a szegények ellen küzdve igyekeznek összefogni.

Megértjük önöket - és a hangomban bár lehet, hogy némi cinizmust találnak, tényleg nem ez a szándékom -, megértjük önöket, hogy összezárnak, és igyekeznek minden eszközzel rendet tartani, és a köztereket megvédeni a saját fennhatóságuk alatt. De javasolnék valamit így a szegénységellenes világnapon, merthogy ma az ENSZ szegénységellenes világnapját is ünnepeljük. Azt javaslom, hogy ez az összefogás, amire tényleg szükség van azért, hogy a központi kormányzat végre felismerje a hajléktalanság, a lakhatás kérdésében a saját felelősségét és teendőit, hogy ez megvalósuljon, erre az összefogásra, a polgármesterek összefogására nagyon nagy szükség van, csak azt kérem önöktől, hogy a szegénység ellen fogjanak össze, és ne a szegények ellen. Ez egy nagyon nagy különbség, és egy nagyon-nagyon fontos különbség.

Igen, bizalmat szavazhatnánk, és kérték önök tőlünk azt, hogy lássuk meg a jó szándékot, és lássuk meg a segítő szándékot az intézkedéseik mögött, bizalmat is szavazhatnánk ennek az indítványnak, ahogyan azt a Jobbik fel is vetette, csak az a baj, hogy az elmúlt másfél évben tényleg nem láttunk semmi mást a kormányzat részéről, mint büntetést, mint a szegénységben élők üldözését. Nem láttunk olyan lakáspolitikai koncepciót, ami segítene a lakhatási szegénységben élőkön. Nem láttunk forrásokat, csak forráskivonást láttunk folyamatosan a szociális szférából.

Amíg ezek nem változnak, tisztelt uraim, addig sajnos nem tudunk bizalmat szavazni egy ilyen rendelkezésnek, mert az jut az eszünkbe, hogy ez semmi más célt nem szolgál, mint azt, hogy a problémát eltüntessék a szem elől.

(22.40)

Úgyhogy kérem, gondolkozzanak el ezen, és kérem, tekintsék a hajléktalan embereket is a magyar társadalom részének, nem csak egy megoldandó problémának, egy fertőzésveszélynek.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu