DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország demokratikus jogállam, ahol a törvények mindenkire kötelezőek, senki nem állhat a törvények fölött. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Vesszük észre!)

Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által kérdezett ügyben a filmforgatásra behozott fegyverek nem feleltek meg a parlament által elfogadott 2004. évi XXIV. törvény 3. § a) és b) pontjában rögzített feltételeknek, magyarán szólva: ezek a fegyverek nem voltak hatástalanítva. Tisztelt Képviselő Úr! Ezek katonai sorozatlövők, gépfegyverek, géppuskák, kézi lőfegyverek és távcsöves puskák voltak. Az a bizonyos csőszájfék, amely a fegyvereket a sajtóban megjelentek szerint hatástalanította, egy mozdulattal eltávolítható volt, így a sorozatlövő, nagy hatásfokú eszközök azonnal éles, bevethető fegyverré válhattak volna. Ezt amúgy sajtótájékoztató keretében, éleslövészeten bizonyította be a Terrorelhárítási Központ.

A lefoglalt fegyvereket szakértők vizsgálják, és a lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés tárgyában tett feljelentés alapján az üggyel kapcsolatban mindenkit kihallgatnak, akit szükséges, és minden dokumentumot beszereznek. (Derültség a Jobbik padsoraiból.) Ezért célszerű megvárni a lefoglalt fegyverek vizsgálatának eredményét.

Tisztelt Képviselő Úr! Az ügyben eljáró magyar hatóságok törvényesen jártak el, hivatali kötelezettségeiknek tettek eleget, valamennyiünk biztonsága érdekében. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu