KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel szoktam hallgatni Bárándy Gergő képviselő úr felszólalásait, mert általában - általában, mondom, tehát nem mindig, de általában - legalább a tárgyról szokott beszélni, és akkor szokott hozzászólni, amikor elolvassa azt, amihez hozzászól. Bizonyára csak a késői óra teszi azt, hogy elfáradt, és azt mondta, hogy az ország teljes területére vonatkozik ez a törvény. Ebben részben igaza van, de csak akkor lehet ezt a szankciót, amit most szeretnénk bevezetni, bárkin alkalmazni, ha az önkormányzat területén van önkormányzati rendelet. Ahol nincs, ott nem lehet alkalmazni ezt a szankciót sem, hisz nem lehet többször elkövetni. Itt egy kicsit félrevitte a vitát, és azt gondoltam, hogy erre két percben felhívom a figyelmét.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu