PÓCS JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meglepődve hallgatom, hogy milyen sűrűn hangzanak itt el demagóg kifejezések a képviselők szájából. Számomra ez azért érdekes, mert ha már az ellenzék nem tud mást felhozni ezzel a törvényjavaslattal szemben, akkor miért nem mondja azt, hogy nem, és kész, vagy: csak azért se. Azt nem értem, hogy miért nem értik meg: a hajléktalan emberek számára először, másodszor és harmadszor is lehetőséget kínál ez a törvényjavaslat, és csak utána a szabálysértést.

A Jobbiktól azért érthetetlen ez a megközelítés, mert ők mindig rendpártiak voltak. Akkor most miért nem támogatják, hogy egy kisebbség a többség jogait nem sértheti?

A szociálliberális szemléletet már tapasztaltuk. Volt, amikor az éhező emberek megsegítésére bevezették a megélhetési bűnözést. Úgy gondoljuk, hogy az idő ezt is igazolta. Mi lett ennek a vége? Pedig, ugye, ők csak segíteni szerettek volna.

S még valamit: úgy gondolom, a jelen lévő államtitkár urat nyugodtan lehet csúfolni azzal, hogy mennyire rendpárti. Csak egy tőlünk sokkal nagyobb demokráciában Bill Clinton azt mondta, hogy demokrácia ott van, ahol rend van, rend nélkül semmi nem működik.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu