WINTERMANTEL ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Rögtön az elején, persze ismerem én azt, hogy a parlamenti vitának ez a sajátossága, de azért csak egy kis érdekességre szeretném felhívni a figyelmet. Azóta, hogy Gúr képviselőtársunk kérdést intézett az előterjesztőkhöz, majd a következő kétpercesében megrótt minket, hogy nem válaszoltunk, ez másfél órája volt, és azóta ő öt kétpercest, Varga képviselő úr négy kétpercest, Bárándy képviselő úr meg hármat vagy négyet mondott. Tehát az esélyét se adták meg, hogy mondjuk, időben normál hozzászólásként (Dr. Bárándy Gergely: Ti is mondtatok kétperceseket!) a föltett kérdésekre válaszoljunk. De ilyen a vita, tehát mi kivártuk a sort. Két órája várom, hogy válaszolhassak, nehogy Gúr Nándor úgy menjen ma haza, hogy nem kapta meg a kérdésére a választ. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Úgyhogy... - be volt nyomva, igen, ennyi, de nem baj, tehát én értem, csak szeretnék válaszolni, még mielőtt úgy marad meg itt a jegyzőkönyvekben vagy az önök emlékezetében, hogy önök föltették a kérdést, és megválaszolatlanul maradt. (Dr. Bárándy Gergely: Akkor várjuk a választ!)

Forrás: parlament.hu