DR. KOVÁCS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak az egészségügyi vonatkozásairól néhány gondolatot az előbb fölvetettek vagy az itt fölvetettek tükrében.

Az egészségügy teljes átalakítása 2007. április 1-jén megtörtént egyébként, mégpedig egy olyan anomáliával, aminek a terhét most is issza és eszi az egész ország. Mondok egy példát: van olyan 1500 ágyas intézmény, amelynek a 850 aktív ágyát 650 krónikus ágy terheli ebben a pillanatban is, nyilvánvalóan egy óriási szociális teherrel a vállán, és úgy, hogy sem az aktív, sem a krónikus elvégzett munka teljesítménye legalább a nulla szintjén nincs kifizetve. Sajnos eddig ezen nem sikerült változtatni.

A másik sztereotípia a rövid benyújtás és kapkodás. Ennek a törvényjavaslat-tervezetnek a benyújtását az átalakításról egy másféléves egyeztető munka a szakmával, országjárással, tehát igaz, hogy a benyújtás rövid volt, de ezt egy nagyon hosszú munka előzte meg.

A másik kérdés az, hogy a funkcióváltás valóban elképzelhető-e. Természetesen az előbb elmondott anomáliák tükrében igen, de az valóban elhangzott az államtitkár úr szájából, hogy egyetlenegy intézmény sem fog megszűnni, egyetlenegy munkahely sem fog emiatt megszűnni, csak változni fog a funkciója.

Végül bizonyos riogatás, aggodalom. Szeretném a jelenlévőket megkérdezni arról, főleg a túloldalt, hogy mikor történt meg itt, Budapesten az OPNI, a Szabolcs utca bezárása, a különböző nagy intézmények összevonása, a honvédelem a MÁV-val, és így tovább. (Babák Mihály: Hol a pénz?) 2007 és 2010 között. Végül elhangzott, hogy ennek majd lesz egy területi ellátásszervezése.

Még egy mondat arról, hogy adatokhoz nem lehet hozzájutni: közérdekű adatokhoz ma Magyarországon mindenki hozzájuthat. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu