DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal kezdem a hozzászólásomat, hogy megismétlem, hogy én folyamatosan provokáltam államtitkár urat, államtitkár asszonyt, képviselőtársaimat a kormányoldalról, hogy mondják el, mutassák be, mitől lesz jobb ez a rendszer, mint az, amit most felvált. Az egészségügy terén néhány válasz és gondolat érkezett ezzel kapcsolatban, az egészet illetően nem.
De tekintettel arra, hogy most nem vagyok 10 percbe beszorítva, hanem 15 percben elmondhatom részletesen az érveimet, ezért most lehetőségem van egy kicsit visszautalni az 1990-es időszakra. Mert itt Répássy államtitkár úr is és mások is elmondták, sőt kritikával illették az 1990-es megoldást az önkormányzati rendszerben, ami a megyei önkormányzat funkcióját illeti. Most csak erről fogok beszélni, nem a településiről.
Utaltam rá a vezérszónoklatomban is és most is megerősítem, hogy én akkor azt a megoldást, amiben egyébként közmegegyezést sikerült valamilyen módon kialakítani, hiszen az önkormányzati törvényt 98 százalékkal fogadták el, de azzal a konstrukcióval, ami a megyei önkormányzat tekintetében létrejött, azzal én személyesen nem értettem egyet. Az akkori MSZP-állásponttal sem, de én akkor otthon dolgoztam Kaposváron, és nem nagyon ismertem azokat a képviselőket, akik ezt az MSZP-s álláspontot itt a parlamentben kialakították.
De szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy a Fidesz is ebben a vitában egy sokkal progresszívebb szerepet vitt, mint amilyenre most önök emlékeznek. Ugyanis a megyei önkormányzat létrehozatalánál az akkori jogalkotók abból indultak ki, hogy egy biztos, amit nem akarnak, az pedig a megyei tanács önkormányzati formában átalakított rendszere. Merthogy az önkormányzati rendszer a tanácsrendszerhez képest óriási különbséggel bír. Merthogy a tanácsrendszer lényege az volt, hogy a központi hatalom akaratát közvetítse a helyi szint felé, és a központi hatalom akaratának továbbításában nagyon fontos szerepet vitt a megyei tanács. A megyei tanácsnak nem volt más dolga, mint hogy figyeljen a pártközpontra, meg a megyei pártbizottságra, és utána ezt az akaratot közvetítse a falusi, városi tanácsok felé, amelyeknek szuverenitása gyakorlatilag alig volt, és bizony sokszor érezték úgy a falusi tanácselnökök, hogy őket a megye gúzsba köti.
Itt egy rövid kis kitérőt hadd tegyek, az úgynevezett feladatfinanszírozás az volt, amit majd önök most valahogy meg akarnak csinálni, hogy annak jutott több pénz a feladat ellátására, aki jobb alkut tudott a megyei tervosztály vagy pénzügyi osztály vezetőjével kialkudni. Merthogy ez egy bázisfinanszírozás volt. Szerintem ide nem kellene visszamenni. Úgyhogy egyszer szívesen meghallgatnám, hogy milyen lesz a Fidesz-féle feladatfinanszírozás, mert amit eddig beszéltek, főleg Tállai államtitkár úr, az hihetetlen zavaros, abból nem lesz finanszírozás.
Szóval, amiben egyetértettek akkor a jogalkotó atyák, az az volt, hogy nem akarnak területi szinten, és akkor a területi szint a megye volt, mert nem volt más közigazgatási struktúra, nem akarnak erős testületet létrehozni, merthogy a központi akarat továbbítóját látták benne. És amit még nem akartak, az az, hogy még véletlenül sem lehet hierarchikus kapcsolat a település... (A Fidesz néhány képviselője dr. Répássy Róberttel és dr. Szabó Erikával beszélget.) Mondom az elnök úrnak, mert a jelen levő fideszeseket nem érdekli, olyan hangosan beszélnek, hogy nem nagyon lehet hallani. A szemkontaktusból látom, hogy az elnök úr figyel, úgyhogy önnek fogom intézni a szavaimat. És ön akkor képviselő volt, és erre jól is emlékszik. (Jelzésre:) Nem volt képviselő '90-ben? Hú, akkor ezt rosszul tudom.
Szóval, a megyei önkormányzat nem lehet hierarchikus viszonyban a települési önkormányzatokkal, ebben iszonyatos nagy elszánás volt. És csináltak egy buta struktúrát egy olyan mellérendelt önkormányzattal, ami bizonyos szempontból mégiscsak bírt bizonyos koordinációs jogokkal a települési önkormányzatok felett, és abban egyetértés volt a különböző pártok között, hogy ki tudja jobban szétverni a megyét, miközben akkor is szükség lett volna egy erős megyei önkormányzatra, mégpedig a kistelepülések, a falusi önkormányzatok érdekében.
Tehát ha valakinek ilyen hobbija akadna esetleg, hogy visszanézi, ki mit mondott a megyei önkormányzatokról, én bizony '90 és '98 között, egészen 2000-ig minden megyekonferencián, amit Pécsett meg Harkányban szerveztek egy időben a megyék, a megyét erősítő álláspontokat fogalmaztam meg. És '94-ben, amikor országgyűlési képviselő lettem, és amikor módosítottuk az önkormányzati törvényt, akkor én nagyon erősen azon az állásponton voltam, hogy kapjon erősebb és több feladatot a megyei önkormányzat, hogy ne intézményfenntartó társulás legyen, hanem valódi önkormányzati jogokkal fölruházott testület és közösség. Az más kérdés, hogy a koalíciós partnerünk miatt meddig jutottunk el ebben, de azért a '94-es Ötv.-módosítás hozott többletfeladatot és jogot a megyéknek.
2000-ben volt a Magyar Szocialista Pártban változás, a megye helyett régióban kezdtük el eltervezni a területi önkormányzatot. Emellett érveltem az előbb is, hogy ez miért lenne jobb, ezt most nem fogom részletesen elmondani. De azt gondolom, hogy az a koncepció, amit mi képviselünk, az azért is áll súlyos érvekkel alátámasztva, szemben a Fidesz által most előterjesztett koncepcióval, mert Répássy államtitkár úr hozzászólásából mintha az derült volna ki, hogy ő tagadja, hogy van elkülönült területi érdek.
Szeretném államtitkár urat idézni, amit az előbb elmondott a hozzászólásában. Azt mondta, hogy hibás az, amikor mi valamilyen demokrácia-fokmérőt gondolunk közösségi tulajdonok között állam vagy önkormányzat javára, merthogy a megye lakóinak közössége ugyanaz, mint az állam lakóinak közössége, csak egyik kisebb, másik nagyobb. (Dr. Répássy Róbert: Az összes megyének.) Én szeretném azt elmondani államtitkár úrnak, hogy ha ön Navracsics tanár úrnál politológiavizsgán ezt előadja, akkor ön nem szerzett volna elégségest a vizsgán, csak elégtelent, ugyanis politológiai alaptétel, hogy van elkülönült érdek. Azt tagadni, hogy két megye közösségének vagy két település közösségének van elkülönült érdeke, szerintem hiba. Hibás kiindulópont. Nem ugyanúgy gondolkodik Budapesten valaki arról, hogy Somogy megyében milyen legyen az egészségügyi ellátás, mint ahogyan a somogyi emberek közössége.
Tehát én azt gondolom, hogy nem tud mindenben jó gazda lenni az állam. Nem véletlen, hogy '90-ben azért akart erős önkormányzati rendszert kivétel nélkül mindenki, mert azt akarták, hogy a helyi közügyekben helyben szülessen a döntés. A települést érintő közügyekben a településen, egy nagyobb térséget, akár egy megyét, akár egy régiót érintő kérdésekben pedig az ott élő választópolgárok közössége mondja meg azt, hogy neki mi a jó. És ha az államtitkár úr kimondja azt, hogy azért nincs valódi kontroll, mert rossz ez a választási rendszer, akkor nem az a megoldás, hogy elvesszük az összes feladatot és a vagyont, hanem akkor tessék egy olyan választási rendszert idehozni, amiben több garanciát látnak.
(0.00)
Egyébként vitatom ezt az állítását az államtitkár úrnak, mert a demokratikus kontrollt azokban a testületekben, működő demokráciákban, ahol van ellenzék, az ellenőrző funkciót nekik gyakorolniuk kell, függetlenül attól, hogy egyébként milyen szisztémával jött létre a testület. Ma nem mondom, hogy itt a parlamentben például ez most könnyű dolog, hiszen önök a kérdésekre nem nagyon válaszolnak, sem a bizottságban, sem az egyéb parlamenti ellenőrzési funkciók gyakorlása során, és bizony így van ez az önkormányzatokban is. Amikor a megyei önkormányzat - a saját megyémet mondom -, tehát amikor a Somogy megyei önkormányzat sopánkodik, hogy milyen súlyos anyagi problémái vannak, azért azt soha nem mulasztja el egyetlen költségvetésben sem, hogy tisztességesen kistafírungozza azt a Somogy Televíziót, ahol egyébként ellenzéki kritikus hang nem szólalhat meg, és reggeltől estig a híradókban és egyéb műsorokban a fideszes vezérkart fényezik. Most így persze, hogy nincsen kontroll, és ha mondjuk, hajlandók lennének a kétharmaddal egy olyan szabályt hozni a médiatörvényben, hogy a helyi médiánál bizonyos jogosítványokat és garanciákat kell beépíteni, hogy más is megszólalhasson, akkor már rögtön lenne kontroll, és nem lehetne a helyi televíziókból egyébként szinte kivétel nélkül mindenhol a helyi hatalom szócsövét csinálni, és akkor is ezt mondtam, amikor szocialista polgármesterekkel vitatkoztam, mert szerintem ez pártfüggetlen, az önkormányzati vezetők, de nem csak az önkormányzati vezetők, más vezetők is szeretik, ha kicsit több napfény süt a teljesítményükre, mint kritika.
Szeretnék még egy dolgot kiemelni. Az az állítás, amire azt a törvényt készítik, jelesül, hogy azért kell a megyei önkormányzatok feladatait elvenni és a teljes vagyonukat einstandolni, mert az előző kormányok kevés pénzt adtak az önkormányzatoknak, és ellehetetlenült a szolgáltatás, ez bizony hazug fundamentum. Ha igaz lenne az, hogy itt csak az eladósodás és a pénzhiány az ok, akkor egyszerűen elég lenne több pénzt adni az önkormányzatoknak, és akkor működne a dolog.
Úgyhogy én megértem azt, és most itt van Szűcs Lajos képviselő úr is, én őt idéztem az alkotmányügyi bizottságban is, hogy nagyon megértem azt a mondatát az elnök úrnak, képviselő úrnak, hogy nem jó szívvel, vagy talán így mondta, hogy nehéz szívvel, de aláírták azt a megállapodást a miniszterelnökkel. Én el tudom képzelni azt a pillanatot, amikor ott áll a 19 megyei közgyűlési elnök Orbán Viktor miniszterelnök előtt, és mélyen a szemükbe néz, hogy itt van a papír, amit alá kellene írni, hogy körülbelül hány választási lehetőség van. Ezt én el tudom képzelni. Értem én, hogy a megyei közgyűlési elnököknek nem volt más választásuk, mint aláírni azt a papirost, értem én, hogy most borzasztó kínos lenne itt ülni és megvédeni azt az előterjesztést, értem én, hogy Szűcs Lajoson kívül, aki nyilván a frakcióvezető úrtól vagy a miniszterelnök úrtól kapott egy ilyen kötelező szignálást (Dr. Szűcs Lajos: Nem, nem!), hogy itt kell zsibbadnia velünk hajnalig... - nem kapott ilyet, nagyszerű, önként van itt, ennél jobban fog mutatni a bizonyítványban, de azért a többiek nincsenek itt, és nem védik ezt a törvénytervezetet, mert nem is lehet védeni.
Azt sem tartom egyébként tisztességes dolognak, hogy éjszakára rakták ennek a vitáját, mert azt gondolom, azért ennél ez többet érdemel. Nem azért, hogy itt az ellenzék elmondhassa a maga aggodalmait, hanem azért, hogy a választópolgárok szembesüljenek azzal a nyilvánosságon keresztül, hogy az ő érdekükben történt-e itt valami jó, vagy sem. Ugyanis arra az alapvető kérdésre, hogy ez a rendszer nekik mitől lesz jobb, még semmilyen válasz nem érkezett.
Végül szeretnék felvetni egy olyan gondolatot, amit többször hangsúlyozott Lukács Zoltán képviselőtársam. Ez jelesül arról szól, hogy ha most nem lesz megyei önkormányzat, mert gyakorlatilag teljesen kiüresedik a megye, akkor ennek milyen konzekvenciái lesznek. Hogy egyébként ott fognak ülni változatlan fizetéssel a megyei elnökök és alelnökök, akiknek már semmilyen dolguk nincsen, és csak sajtótájékoztatókat tartanak, meg szalagátvágásokra járnak azokat az objektumokat felavatni, amely beruházásokat még a szocialista kormány indított el európai uniós forrásból, mert ezeket nagyon szeretik avatni. Egyébként most nálunk, Kaposváron is lesz csütörtökön, a megyei kórház egyik új tömbjének lesz az avatása. Ott fog majd sorban állni minden fideszes politikus, fényképezkednek iszonyatos mértékben. Egy dolgot elfelejtenek: ezt az egészet annak idején még az előző kormány indította el, és a finanszírozási garanciákat is ő teremtette meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! A végén hadd mondjam el önöknek egy kedves emlékemet. A közelmúltban Schmitt Pál köztársasági elnök Somogy megyét is meglátogatta, most sorra járja a megyéket. Ott valószínűleg az elnök úr elvárására, mert fideszes polgármester ilyet nem szokott kitalálni, de az ellenzéki képviselők is hozzászóltak. Utána az elnök úr mondott egy beszédet, a következőt mondta: körülbelül azt kaptam, amit vártam, kritikát is, biztatást is, kérést, javaslatot és a többi. De két dolgot szeretnék kiemelni, s az egyiket a megyei közgyűlés elnökének a beszédére címezte: Kedves Barátaim! Vegyék már észre, másfél éve más kormány van, hagyják már abba ezt a visszamutogatást, most már kormányozni kéne, és abba kéne hagyni ezt az elmúlt 8 év szöveget.
A másik dolog, amit szeretnék elmondani - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök -, azért mégiscsak van valami ellentmondás abban, hogy önök itt arról beszélnek, hogy minden romokban hever, de közben a polgármesterek nem győznek dicsekedni azzal a sok fejlődéssel és fejlesztéssel, ami az elmúlt években volt. Azért ezt az ellentmondást is mégiscsak érdemes lenne megfigyelni és egy kicsit máshogy közelíteni a dolgokhoz, mondta Schmitt Pál köztársasági elnök. Figyeljenek az önök által megválasztott elnök szavaira!
Köszönöm a figyelmet. (Dr. Varga László tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés