ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Nem látok több bejelentkező képviselőt. Ugyanakkor előterjesztőként most az államtitkár úr mondott egy kétpercest. Kérdezem, hogy kíván-e zárszót mondani még. (Szászfalvi László: Ebben minden benne volt.) Ebben az esetben, hogyha ezt zárszónak vehetjük, akkor az általános vitát lezárom.

Az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, így a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára majd a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Következik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, amit egy fél pillanaton belül, áttérve az újabb napirendi pontunkra, elkezdhetünk tárgyalni. Az előterjesztést T/4458. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/4458/33. számon megkapták és megismerhették.

Indítványozom, hogy a részletes vitában a benyújtott módosító javaslatokat két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés.

Felkérem a jegyző urat, Göndör Istvánt, hogy ismertesse az egyes vitaszakaszokat.

Forrás: parlament.hu