GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szávay István képviselőtársam, én nem vindikálom magamnak a jogot, hogy azt gondoljam magamról: a bölcsek kövét én hordozom. De szerintem önöknek sem célszerű. Nem egyedül önök azok, akik ennek a társadalmilag súlyos kérdésnek a megoldásában szerepet akarnak játszani, adott esetben tudnak játszani, vagy úgy gondolják magukról, hogy meg tudják oldani. Nem!

Szilágyi György képviselőtársam, én nem mentek fel senkit. Nem, senkit. Azt se, aki felelőtlenül ítélkezik, meg azt se, aki önmagáért nem cselekszik. Én azt mondom, hogy egy többségi társadalomnak mindig van olyan típusú felelőssége, ami arról szól, hogy ha valaki nem ismeri fel a saját teendőit és felelősségét, akkor rá kell szorítani. Akkor segíteni kell és rá kell szorítani. Én azt gondolom, hogy az a pálya, az az út a jó, amelyik ebbe az irányba vezet. Mert ha nem ezt tesszük, akkor ezek a problémák, ez a problémahalmaz csak nagyobb és nagyobb lesz. Akkor beszélhetnek önök bármiről, akkor önök által segítetten vagy önöktől függetlenül menetelhetnek bárkik az utcákon, nem lehet ezeket a típusú problémákat megoldani.

A törvények tekintetében, amelyeket szülnek-szülünk itt a Parlament falai között, azt kell megnézni, hogy önök a kormánypárttal mikor és hogyan szavaznak együtt olyan típusú ügyekben, amelyek a mélyszegénységben élő emberek sorsát nem javítják, hanem rontják, és akkor utána lehet nyíltan, őszintén és tisztességesen beszélni arról, hogy a mélyszegénységbe, a nyomorba jutott emberek - akik közül nagyon sokan cigányok - esetében mit tesznek önök kézzelfoghatóan a törvénykezés színpadán.

Nem csak a kimondott szó számít! Ugye, ismerik a miniszterelnök szavait, aki azt mondta, hogy ne csak a szavaimat figyeljék, hanem a cselekedeteimet is. Hát én is azt gondolom, hogy az önök tekintetében is fontos ez.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu