GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kontur Pál képviselőtársam azt mondja, hogy az MSZP tette szegénnyé az elmúlt nyolc esztendőben az embereket. Akkor szeretnék most mondani néhány kézzelfogható és követhető dolgot. A munka világában 35 000 millióval kevesebb pénz lesz 2012-ben az önök költségvetése szerint, mint tavaly volt, és még 50-nel kevesebb, mint tavalyelőtt volt. A közfoglalkoztatás rendszeréből százezrével túrták ki azokat az embereket, akik dolgozhattak, és olyan helyzetet teremtettek, hogy másfél-két év leforgása alatt a közel 3 millió mélyszegénységben élő, vagy inkább úgy fogalmazok, ami pontosabb, hogy létminimum alatt élő emberek száma 3,7 millióra nőtt.
Kivezetik az adójóváírást, ami forintelvételeket jelent az emberektől, 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadót vezetnek be, ami nagymértékben segíti azokat, akik egyébként is jómódúak, a kiskeresetűeket pedig ellehetetleníti, a gyermektámogatás tekintetében olyan rendszereket működtetnek, ahol a parlamenti képviselő vagy mondjuk, egy gazdasági területen dolgozó, havonta milliókat kereső ember gyermekenként 33 ezer forint nettó pénzhez hozzájut, ha gyermeket nevel. Míg ha egy szalag mellett dolgozó, havi 80-100 ezer forintot kereső ember nevel gyermeket, az nem tud hozzájutni a 33 ezer forinthoz, mert nincs negatív adójóváírás.
Képviselőtársam, kezdjen el azon gondolkodni, hogy ki is teszi szegénnyé és még szegényebbé az egyébként szorított helyzetben élő magyar emberek sokaságát! A Széll Kálmán-terven és sok egyéb más intézkedésen keresztül, ami tetten érhető, önök, és adott esetben a Jobbik a támogatásával is segíti ennek a folyamatnak a kialakulását. S akkor utána lehet elgondolkodni azon, hogy miről beszélünk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés