LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Gaudi-Nagy doktor a végén nagyon szellemesen a háromszáz walesi bárdhoz hasonlította azokat a lehetséges fideszes városvezetőket, akik majd a vagyonukat kell hogy adják egy esetleges ilyen típusú kormányzati döntés esetén. Reméljük, hogy nem dalolva mennek lángsírba, de ha ezt az analógiát folytatjuk, akkor a mai estén bizony egy se bírta mondani, hogy éljen Eduárd, egy se bírta mondani, hogy éljen ez a törvény, mert nem voltak itt. Azt gondolom, ez egy egész komoly jelzés. Kivéve talán Szűcs urat, de ő nyilván azért van itt, mert náluk nincs fűtés, itt meg jobb a meleg.
Elnézést, lehet, hogy ez egy rosszízű tréfa volt, de így fél egy körül talán már belefér. (Dr. Szűcs Lajos: Ez egy bunkóság volt!) Köszönöm szépen. Én megértem az ön idegességét, fordított esetben én is nehezen viselném a kormányom ilyen típusú törvényét. De ne rám haragudjon! (Dr. Szűcs Lajos: Én az ön bunkóságát nem tudom elviselni!) Köszönöm szépen. Kérem, hogy ne rám haragudjon, nem én terjesztettem be ezt a törvényt. Higgye el, hogy az otthoni gondjai miatt is megértem, meg az itteni gondjai miatt is, de hát nekünk, politikusoknak már csak ilyen az életünk.
Végig nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy az előző időszakhoz képest milyen gyorsan változott meg a kormánypárti képviselők megyékhez való viszonya vagy a megyékről alkotott képe. Nagyon jól emlékszem arra, hogy a regionális fejlesztési tanácsok és általában a regionális szervezet felállításakor micsoda hihetetlen energiával magyarázták, mondták és védték az ezeréves Szent István-i megyék fontosságát, meg hogy mi megyéket rombolunk, falurombolás folyik, és a többi, és a többi. Ez egyébként nyilván akkor sem volt igaz.
Még egy dolog a regionális ügyekhez, amit sokszor előhoztunk ma. Azért arra emlékeztessünk és legyen benne a jegyzőkönyvben, hogy az európai uniós csatlakozásnak azt a tárgyalási fejezetét, amely a régiókat előírta, 1998 és 2002 között az akkori Orbán-kormány tárgyalta le. (Dr. Szűcs Lajos: Nem így van!) Tessék utánanézni! Azt már nagyon nehezen tudtuk volna nem megcsinálni, mert az már a csatlakozási tárgyalásokon megvolt.
De mindegy, a lényeg az, hogy mikor volt igaz az érvelés. Akkor volt igaz az érvelés, vagy ez az érvelés igaz? Az ezeréves Szent István-i megyék mindenképpeni megóvásának az igénye az igaz, vagy a megyék elsorvasztásának az igénye? Valamelyiknek igaznak kell lenni; önök hol ezt, hol azt mondják.
Azt lehet hallani, hogy nem tökéletes a demokratikus kontroll a megyékben. Nem tudom, hogy tökéletes-e a demokratikus kontroll a megyékben, de ennek a felszámolása nyilván nem tökéletesíti a demokratikus kontrollt a megyében. Akkor egyáltalán nem lesz demokratikus kontroll a megyében, ha ez a dolog így megy. Azt mondja Répássy államtitkár úr, aki az egyik leghevesebben védte akkor a megyerendszert, s nagyon erőteljes és egyébként tehetséges szónokként sokszor elmondta ezt, ma azt mondja, hogy felejtsük el a megyékhez fűződő érzelmeinket, mert a megyék egyébként nem oly fontosak. Ez a kettősség nyilván helyreteendő, nekem mindenesetre érdekes volt.
Egy kicsit hazabeszélek Komárom-Esztergom megyébe. Nagyon szomorú vagyok, hogy egyetlenegy Komárom-Esztergom megyei kormánypárti képviselő sem jött el erre a vitára, nem volt itt az ottani kormányhivatal-vezető, aki fideszes képviselő, de nem volt itt Tatabánya, Tata vagy Komárom polgármestere sem, akik mind önkormányzati emberek, s nyilván mindegyiküknek van véleménye erről az ügyről. Az orrukat sem dugták ide. Azt gondolom, hogy legalább önkormányzati ügyekben, még ha nem is megyei önkormányzati emberek ők, illett volna itt lenniük.
De itt van például a Komárom megyei, tatabányai Szent Borbála Kórház, amelynek szintén bizonytalanná válik a sorsa, és bizonytalanná válnak azok a fejlesztések, amelyek meg voltak ígérve. Tulajdonképpen még a Bajnai-kormány utolsó hónapjában volt egy kormánydöntés, hogy a tatabányai Szent Borbála Kórházban több milliárd forint értékben új kórházi pavilon épül. Erről a Bajnai-kormány döntött, erről kormánydöntés van. Utána elolvashattuk a tatabányai buszok oldalán a fideszes képviselők hirdetéseit, hogy ők új kórházi pavilont építenek. Könnyen írták oda, mert erről kormánydöntés volt. Aztán most nem tudom, hogy ennek a fejlesztésnek mi lesz a sorsa. Azt tudom, hogy a megye hosszú-hosszú ideig szenvedett ezzel a dologgal, s azt is tudom, hogy az önrész biztosításával is problémák voltak, és nincsenek igazából helytálló információink arról, hogy ezzel mi van. Azt remélem, hogy ez a fajta átalakítás nem fogja a Szent Borbála Kórház fejlesztését akadályozni, mert ez azért fontos lenne.
(0.30)
A vagyon sorsáról: még jóval ezelőtti hozzászólásában szintén Gaudi-Nagy doktor említette, és egyet kell vele értenem, azt gondolom, hogy van itt valamifajta vagyonra való ácsingózás ebben az ügyben, méghozzá ingatlanvagyonra való ácsingózás. Azt gondolom, hogy nem eltagadható, nem hiszem, hogy ebben a dologban ez a fajta ügy nincs benne.
Azt gondolom, az, amit Gaudi-Nagy Tamás mondott, hogy ők benyújtják ezt a fajta módosítót, ez megfontolandó. Mi is benyújtottunk egyet, és holnap benyújtunk egy másikat. Az egyik arról rendelkezik, hogy azok a vagyontárgyak, amelyek most állami tulajdonba kerülnek, ha azok bármikor ezután elidegenítésre kerülnek, akkor azoknak az ellenértéke szálljon vissza a megyei önkormányzatra. Így talán azt gondoljuk, hogy ez az ingatlandolog megnyugtatóan rendezhető.
Egy olyan módosítót is beadunk, hogy tíz évre visszamenőleg azok a költségek, amelyek igazolhatóan az önkormányzat saját forrásából fejlesztésre, felújításra elköltésre kerültek, azokat az ingatlanok átvétele után jóvátételként az önkormányzatoknak az állam fizesse ki, hiszen ezeket a pénzeket valóban a saját munkájukból, az ott élők adóforintjaiból, az ott élők érdekében fektették be. Én is azon a véleményen vagyok, hogy ezt nem lehet egyszerűen csak úgy elvenni.
Szó volt az egyenlő hozzáférés ügyéről is. Attól nem lesz egyenlő hozzáférés, hogy az állam átveszi ezeket az intézményeket, ez nyilvánvaló. Az, hogy eltérő minőségek vannak, Székely (Sic!) képviselő úr az egészségügyben mondta, az oktatásban is ez van, ez így igaz, kell egymáshoz közelíteni őket, de azért nagyban nem mindegy, hogy a jobb minőségű oktatást nyújtó intézményekhez kezdjük el felemelni azokat, amelyek kevésbé jó színvonalon működnek, vagy valamifajta spórolással és hiányos finanszírozással azokat is leültetjük azoknak a szintjére, mondjuk, kistelepülések, nagyvárosok iskolái.
Tehát az az egyenlő hozzáférés azért ennél egy bonyolultabb kérdés, mint hogy azt mondjuk, hogy akkor most az állam átvesz mindent, és akkor ettől majd egyenlő hozzáférés lesz úgy, hogy egyébként újra és újra mondjuk, hogy semmiféle pluszforrást nem látunk itt.
Azt is mondta, talán éppen Babák képviselő úr, hogy nem lehet túldimenzionálni a közszolgáltatások költségeit a kistelepüléseken. Én is azt gondolom, hogy nem lehet túldimenzionálni a közszolgáltatások költségeit és a közszolgáltatások lehetőségeit, de ha most ezen a törvényen túllépünk és egy kicsit előretekintünk az előttünk álló önkormányzati törvény módosítására, akkor azt látjuk, hogy azért elég jelentősen fognak csökkenni a szolgáltatások lehetőségei ezeken a kistelepüléseken. Hivatalok fognak megszűnni, hivatal-összevonások lesznek, el fognak kerülni lehetőségek ezekről a kistelepülésekről, és még egyszer mondom, hogy ez akkor lenne korrekt, ha az önkormányzati választás előtt azzal állt volna ki ez a párt, hogy mi egyébként ebben a faluban, ezen a kistelepülésen meg fogjuk szüntetni az önkormányzati hivatalt, és ügyintézés céljából majd néhány órát kell buszozni ide vagy oda, és akkor korrekt lenne, de erről abban az időben nem volt szó.
Még egyébként az egyenlő hozzáférésnél, és nemcsak a diákok és a betegek ügyében, hanem a dolgozók ügyében is kell azért nézni, hogy mi lesz a különbség, vagy lesz-e különbség a dolgozó helyzete vagy az alkalmazott helyzete között úgy, hogy önkormányzati alkalmazott vagy most így állami alkalmazott lesz, azt halljuk, hogy nem lesz, de pontosan tudjuk, hogy nagyon sok helyütt, például a pedagógusok esetében jelentős mértékben különböző helyeken és különböző településeken azért a béren felüli juttatások elég eltérő és különleges rendszere alakult ki. Márpedig én úgy látom, hogy ha ezeket az alkalmazottakat, pedagógusokat átveszi az állam, akkor nyilván ezt a meglévő bérrendszer szerint, vagy a meglévő pontrendszer és egyebek szerint lehet kifizetni, és akkor marad a kérdés, hogy azok a béren felüli juttatások, amelyek azért már beépültek az ő jövedelmükbe, ez vajon, ha egyformán fogjuk az összes ilyen dolgot megítélni, akkor ők esetleg elveszítik-e ezeket a béren felüli juttatásokat, vagy az állam azt mondja, hogy megnézi ezeket a béren felüli juttatásokat, és azoknak is megadja, akiknek egyébként különböző módon nem lehetett megadni.
A kormányhivatal dicsőítése is elhangzott. Azt gondolom, hogy a kormányhivatalra lehet büszkének lenni, lehet eredménynek tekinteni, én azt gondolom, hogy demokratikus visszalépés. A kormányhivatal elvon lehetőségeket a helyi önkormányzattól, elvontak feladatokat, hatásköröket, feltöltötték ezeket a kormányhivatalokat fideszes országgyűlési képviselőkkel, és azt mondja valamelyik képviselő, már nem emlékszem pontosan, hogy aki valamit el akar intézni, az menjen szépen a kormányhivatal-vezetőhöz, és akkor majd ott lehet ezt elintézni.
Sőt, felruházzák olyan hatáskörökkel is a kormányhivatalok vezetőit, amelyek megítélésem szerint olyan jogkörök és olyan hatáskörök, például rendeletalkotás, például kötelező érvényű döntések demokratikusan megválasztott közgyűlésekre és képviselő-testületekre, ami népképviseleti felhatalmazással kellene hogy rendelkezzen. Ilyen felhatalmazásuk nyilván ezeknek nincs, mert kinevezték őket.
Még egy dolog, ami nekem problémát jelent, és szerintem problémát jelent, mert talán éppen Babák képviselő úr mondta, hogy mit keres az államigazgatás az önkormányzatokban, nincs az ott jó helyen, hanem el kell rakni a kormányhivatalokba. Nagyon nagy a különbség, és szerintem a szolgáltatás színvonalában van ebben is különbség, mert amíg egy önkormányzatban van a közigazgatásnak ez a szintje, ahogy most is ott van; Babák képviselő úr többciklusos polgármester, ő a saját hivatalát rendben tartja, és fontos számára, hogy a polgárok onnan jó szájízzel menjenek el, és magas színvonalú hivatali szolgáltatást kapjanak, mert ez az ő következő ciklusára nézve nyilván hatással van, mert az ottani hivatal munkáját összekötik a polgármester munkájával, még ha tudjuk, hogy jogilag ez máshogy is néz ki. De a polgárok összekötik a polgármester munkájával.
Na most, ha ezt áthelyezzük a kormányhivatalba, akkor a kormányhivatal vezetőjét nem a polgárok fogják megválasztani, őt a kormány nevezi ki. Tehát itt van a különbség. A polgármesteri hivatal a polgármester irányítása alatt a polgároknak akar megfelelni, mert az újraválasztás ettől fontos, a kormányhivatal vezetője pedig a kormánynak akar megfelelni. Neki aztán teljesen mindegy, hogy a polgár most onnan elégedetten megy el, vagy nem, neki az a kérdés, hogy egyébként az őt kinevező kormány elégedett-e vele, jól játssza-e a kormány kinyújtott karja szerepét, ahogy itt hallottuk. Ez a szolgáltatások szempontjából szerintem egy teljesen másik irány.
Ami a mai vitából továbbra sem derült ki, bár lehet, hogy még kiderül, hogy mitől lesz magasabb színvonalú oktatás, mitől lesz magasabb színvonalú egészségügyi ellátás, mitől lesz biztonságosabb ez az ellátás, hogyan lesz pluszforrás erre a feladatra, csak azért, merthogy átkerül ez a feladatellátás, és természetesen ezzel együtt a vagyon is önkormányzati tulajdonból állami tulajdonba. Erre nem kaptunk választ, és attól tartok, hogy ezután sem fogunk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés