DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy elfogadta a személyemet. Amikor az IMF-et említi, akkor nekem mindig az jut eszembe, amikor 2000 és 2002 között ír tanácsadók jártak Magyarországon az Unióra való felkészülésnél, és az egyikük azt mondta, hogy használjátok ki az Uniót, ahogy csak tudjátok, minél többet szerezzetek meg abból a tudásból, forrásokból, sok minden másból, amit onnan meg lehet tenni, dolgoztassátok meg az Uniót. Na, ez az alaphozzáállás ehhez is, ami itt felvetődik az IMF esetében. Magyarország az IMF tagja ugyanúgy, mint az Európai Uniónak is tagja. Magyarország tehát 0,41 százalékban befizetett alaptőke-hozzájárulással az IMF tagja. Ott vagyunk benne ebben a szervezetben, és mivel tagja vagyunk az IMF-nek, ezért jogosultak vagyunk arra, hogy költségtérítés nélkül tanácsokat kapjunk különfajta témákban. Ebben nincs semmi különös. Nem értem, hogy Magyarországon mi ez az óriási nagy felháborodás. Ez folyamatosan folyik.
Felsorolhatnám, hogy milyen technical assistance-eket, vagyis technikai segítségeket kért Magyarország; legutóbb 2011. X. hó 4-től 17-ig az önkormányzati reformmal kapcsolatban, de 2010. VI. hó 9-től 23-ig a költségvetés racionalizálása kérdésében, vagy 2007-ben az adórendszer reformjában, 2007-ben ugyancsak a költségvetésben, 2003-ben a csatlakozáskori centrális paritás meghatározásának módszertani kérdéseiben. Ez egy teljesen normális dolog, csak Magyarországon fújnak fel sok mindent. Hozzátenném még azt is, hogy teljesen normális dolog, hogy a kormány egyébként nemzetközi szervezetektől kér szakmai támogatást, az OECD-től is kérünk, az OECD is járt itt, meghallgatjuk a tanácsaikat. Meghallgatni okosabbakat, másokat mindig hasznos.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés