DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, legfőbbügyész-helyettes úr a tájékoztatást. Örömmel hallom, ezek szerint, ha jól hallom, most az ország nyilvánossága tudomást szerezhetett arról, hogy Bene László egykori országos rendőrfőkapitányt végre meggyanúsította az ügyészség, csakhogy az a probléma, hogy ötéves elévülésű a legtöbb katonai bűncselekmény, amely miatt eljárás indítható.
A kérdésem az, hogy ezek szerint megállt-e, megakadt-e az elévülés, nemcsak vele szemben, hanem az akkori REBISZ vezetőségével szemben és az akkori összes rendőri vezetővel szemben, illetve Gyurcsány Ferenccel és társaival szemben? Viszont vissza kell utasítanom részemről azt a kijelentést, hogy az ügyészség törvényesen járt el. Igenis számos esetben, 2006 őszi ügyekben futószalagon indítványozták az előzetes letartóztatást, koncepciós eljárásokban vettek részt ügyészek.
Kérdezem: mikor távolítják el Falvai Zsoltot a Budapesti Nyomozó Ügyészség éléről, és mikor távolítják el Konkoly Csabát a Központi Nyomozó Főügyészségről, akik kőkeményen részt vettek a bűncselekmények eltussolásában, és futószalagon emeltek vádat olyan civilekkel szemben, akik nem követtek el semmit? Igenis, enélkül nincs garancia az igazságtételre. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés