DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Elnök úr, köszönöm. Orbán Viktor miniszterelnök úr ma délben itt (Közbeszólások a kormánypártok soraiból. - Az elnök csenget.) a képviselőtársaimnak és mindenkinek azt mondta, hogy nyugodt és higgadt vitákra van szükség a gazdasági kérdésekben. Igaza van. Nemcsak azért, hogy tévedéseket ne kövessünk el, mint ahogy ő tette a kettős adórendszer kialakításával, ami jóval korábban jött létre Magyarországon, vagy azzal, hogy Lázár képviselő úrral együtt az adók mértékét és az adóalap kiszámítását összekeverte, hanem azért, hogy ezekből ne téves következtetésekre jussunk.
Három olyan ügyet említek önöknek, amelyekben fontos, hogy egyetértés alakuljon ki az Országgyűlésben.
2010-ben a Fidesz-KDNP-kormány - figyelmen kívül hagyva a veszélyeket - úgy döntött, hogy Magyarország lemond a biztonságról, lemond arról a hitelről, amelyet az Európai Központi Bank a Világbankkal, az IMF-fel együtt Magyarországnak nyújtott, és úgy döntött, hogy Magyarország ezután a szabad hitelpiacon veszi fel azokat a kölcsönöket, amelyekkel finanszírozni tudja magát. Ez 1,5 százalékkal többe kerül, mint az a védelem, amely alatt Magyarország volt - ez az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök úr itt jogosan panaszkodott arról, hogy a jövő évben több kiadást kell fordítanunk az adósságszolgálatra. Jogos kérdés, hogy miért tette ezt a Fidesz-KDNP-kormány.
Vegyük a másik ügyet: 2010-ben és 2011-ben lemondtak az adóbevételek egy részéről, és ezzel egyidejűleg a megmaradt adóterhek nagy részét a kis- és közepes keresetűekre, valamint a fejlődőképes vállalatokra helyezték. Ennek a döntésnek is volt következménye: a munkavállalók 84 százaléka rosszabbul keresett, mint az előző évben, valamint jelentős beruházások maradtak el Magyarországon. Jogos kérdés egyébként az is, hogy miért tette ezt a Fidesz-KDNP-kormány; mint ahogy az is jogos kérdés, hogy miért tette azt, hogy 2010-ben és 2011-ben leállította az európai uniós fejlesztéseket, és ezzel nemcsak annak a másfél évnek a lehetséges gazdasági növekedését fogta vissza, hanem veszélyezteti ennek a pénzeszköznek a felhasználását is. Világos, hogy politikai szándékból - a kormány nyilatkozatai és a miniszterelnök úr mai nyilatkozatai is megerősítik, hogy a Fidesz-KDNP-kormány egyre kevesebb kötöttséget akar, egyre kevesebb kapcsolatot akar Európával. Ez a kormány úgy gondolja, hogy annak a magasabb jövedelmű rétegnek a politikai támogatását megszerezheti, amelynek kedvezett az adórendszerével, és úgy gondolja, hogy kedve szerint használhatja fel az uniós támogatásokat. Azt gondoljuk, hogy ez egy rendkívül veszélyes irány, amelyről érdemben és komolyan kell itt az Országgyűlésben szót váltani, mert, képviselőtársaim, a magasabb jövedelműek adókedvezménye semmilyen gazdasági növekedést nem okozott. A magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása szintén semmilyen pozitív hatással nem járt, csak egy dologgal: azzal, hogy ezt a pénzt elköltve önök, ez a kormány növelte Magyarország kiszolgáltatottságát a nemzetközi pénzügyi piacokon, mert nem hazai megtakarításokból, hanem ott kint, a szabad hitelpiacon felvett kölcsönökből kellett Magyarország működését finanszírozni. Igen, mindkét döntésnek tehát súlyos következményei voltak, mint ahogy súlyos következményei lesznek sajnos a jövőre nézve is, amikor azok a nyugdíjasok lesznek a legmagasabb létszámban a nyugdíjat igénybe vevők közül, akiknek a megtakarításait előre elköltötték.
Mit javasol a Magyar Szocialista Párt egy szakmai vita alapjául? Nem kevesebb Európát, hanem többet, és szeretném teljesen világossá tenni, hogy a Szocialista Párt álláspontja szerint Magyarország érdeke az eurózónához való csatlakozás feltételeinek teljesítése is, mert ez az üzleti klímát javítja, a befektetéseket ösztönzi, a kamatkiadásokat - amiről a miniszterelnök úr beszélt - csökkenti, és igen, csökkenti a devizában eladósodott hiteladósok terheit hosszú évekre előre.
(15.00)
Továbbá olyan adórendszert javasolunk, amely igazságos, amely megtartja a kiskeresetűek adókedvezményét, és amely méltányosan adóztatja meg a magas jövedelmeket, és amely a járulékcsökkentésen keresztül növeli és ösztönzi a magyar gazdaságban a beruházásokat.
Igaza van miniszterelnök úrnak abban, van módunk változtatni, és van módunk ezekről vitát folytatni a holnap kezdődő adó- és költségvetési vitában. Van módja a kormánynak változtatni azokon a véleményeken, álláspontokon, amely a magyar gazdaság veszélyeztetettségét és eladósodását növelte az elmúlt másfél évben.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés