ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: És valóban végül beszéljünk a gyöngyöspatai emberekről is. Miután Magyarországon nagyon sokan segélyből élnek munka helyett, márpedig a szociális konzultációban a válaszadók - amely több mint egymillió embert jelent - 97 százaléknyian azt mondták, hogy segély helyett inkább munkalehetőséget kell kínálni, ezért a kormány Start-munkaprogramot indít, tíz helyen már - nevezzük ezt kísérletinek - meg is indította ezt a Start-munkaprogramot, 13 megyében és 525 településen folyik ez a munka. Több mint 3 ezer ember vesz részt most ebben: erdőtelepítés, kaszálás, belvízelvezetés, földutak karbantartása, határnyiladék tisztítása. Gyöngyöspatán 40 ember dolgozik erdőtelepítésen augusztus 1-je és november 30-a között, a gyöngyösi kistérséget pedig kiemeltté nyilvánítottuk a gyöngyöspatai emberek megsegítése érdekében. Most ennyit tudtunk tenni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu