VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Én sem gondoltam rá, hogy ilyen személyeskedő vita lesz, és számon kérte rajtam Kocsis képviselő úr, hogy én nem emeltem föl a szavamat az elmúlt 3 esztendőben, hogy emberek halálra fagytak. Hát, képviselői munkám során nagyon sokszor foglalkoztam ezzel a kérdéssel, viszont azt kell mondjam, még a képviselői munkát megelőző civil életben is jómagam több demonstráción vettem részt, amely pont ezen kérdéssel foglalkozott.

És nagyon érdekesnek tartom azt a tényt is, hogy a kilakoltatási moratórium kapcsán nem hoztak a fideszes képviselők olyan törvénymódosítást, hogy idén a fűtési szezon alatt ne lehessen kilakoltatni. Úgy érzem, hogy a hajléktalanprobléma folyamatosan súlyosbodik, és amíg önök nem stratégiában gondolkodnak, hanem egyik kerületből a másikba tolják el ezt a problémát ahelyett, hogy érdemi, nemzeti szintű stratégiával egy hosszú távú kilábalási utat rajzolnának fel kormányzati felelősségként, azt hiszem, hogy eddig igenis az a javaslat, amelyet beterjesztettünk itt az 1. ajánlási pontban, az életképes, miszerint ne zaklassák a hajléktalanokat.

Én nagyon üdvösnek tartom azt, hogy a főváros végre lép, és lesz egy nagyobb hajléktalanszálló is, remélem, hogy az ellátás színvonalával sem lesz probléma. Viszont továbbra sem látom annak értelmét, hogy miért kell a hajléktalanokat zaklatni. Talán a kövön üldögélés olyan bűn, mint amit József Attila is elkövet itt a Parlament mellett, és talán a szobrát is azért kell eldózeroltatni, mert életvitelszerűen kövön üldögél. Úgy érzem, hogy önöknek mindenkivel problémájuk van, akik nem azt az életformát követik, amely a fideszes etalonba, ethoszba beletartozik.

Kérem még egyszer a törvényjavaslat alkotóit, hogy fogadják be ezen módosító javaslatunkat, és valósuljon meg az, hogy a hajléktalanok lakhatást kapjanak, ne pedig zaklatást.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu