ELNÖK: Milyen egy egész mondata, ha a félmondat ilyen? Nem tudok tovább már szót adni a bejelentkezett fideszes képviselőknek, elnézést, lejárt az idő. Volt még kétperces és előre bejelentett felszólaló is, de ahogy látják a táblázatot, szépen minden frakció túlbeszélte az idejét. Nézek itt a kollégákra, hogy ilyenkor tudtommal az Állami Számvevőszéknek sem tudok szót adni. Az alelnök úr volt képviselő, tudja, hogy amikor időkeretes vitánk zajlik, akkor már nem adhatok szót.
Ezzel a költségvetési vitanap mai hosszú hozzászólói listája végéhez érkeztünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására holnap kerül sor.
Munkánkat azonban folytatjuk az ország házában, hiszen soron következik a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/4661. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/4661/1. számon megismerhették.
Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár úrnak, 20 perces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés