GYUTAI CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen. Annyiban védenem kell az előterjesztést, és ez a kulturális bizottság ülésén is elhangzott, hogy ugyan az Igazságügyi Minisztérium nyújtotta be a javaslatot, de szoros együttműködésben a Nefmivel, tehát ebben a Nefmi álláspontja is benne van.
Karácsony Gábor (sic!) képviselőtársam a létrejövő új Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. feladatai esetében (Dr. Hiller István: Gergely.) elsősorban a pályázati rendszer működtetését értelmezte.
(18.50)
Ezen túl jóval nagyobb feladata van, hiszen a magyar filmművészet és a filmipar folyamatos jelenlétének biztosítása a hazai, az európai, valamint az Európán kívül filmpiacon megfogalmazásra került, a magyar és egyetemes filmkultúra magyarországi terjesztésének elősegítése úgyszintén. Tehát a létrejövő új zrt.-nek természetesen a terjesztésben is jelentős szerepe lesz, hiszen nyilván támogatásokat fog nyújtani. Ahogy támogatásokat fog majd nyújtani a Nefmi is filmgyártási célból, rendezvényeket, filmszakmai folyóiratokat - ahogy az eddigi rendszeren belül - a későbbiekben is támogatni fog, tehát az egész magyar filmes világ nemcsak ehhez a körhöz fog kötődni, hanem egyéb források is lesznek.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés