PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés vitája mindig értékvita, mindig értékek vannak a számok mögött, ezekben az irdatlan vastag anyagokban számok garmadája látható, olvasható, és mégis egyértelmű, könnyen kifejezhető értékek vannak mögötte.

Ebben az esetben ezek az értékek olyan preferenciák mentén alakulnak ki, fogalmazódnak meg, mint nyilvánvalóan a munka elsődlegessége, a gyermekek fontossága és a családi kötelékek ápolása, szemben olyasmivel, ami a segélyből való tengődés, az egyéni öncél, a közösségeken kívül vagy egyéb társas kapcsolatok formájában valósul meg. Ebben az értékpárhuzamban a költségvetésnek egyensúlyt is kell találnia a közérdek és a magánérdek között, olyan értelemben, hogy minden ember, minden fontos társadalmi csoport egyéni vagy közösségi boldogulását, közösségi fejlődését és egyéni előremenetelét arányba kell hogy állítsa.

Kiindulásképpen hadd szögezzem le, hogy úgy látjuk kereszténydemokraták, és magam is ezt vallom, hogy ez a költségvetés ennek az értékpreferenciának és a fontosságának megfelelően megteremti ezt az egyéni-közösségi egyensúlyt.

A költségvetés tehát értékvita, és ebben aligha van vita itt, ebben a Házban. Abban már inkább, hogy ahogy itt a felszólalásokat rendre hallgatjuk, érdekvitává formálódnak. Pedig itt nem társadalmi érdekekről vagy érdekcsoportokról van szó; egy hagyományos zárójelet nyitok, egy hagyományos, egyszerű és túlontúl egyszerű baloldali logika, hogy a gazdagoktól el kell venni és oda kell adni a szegényeknek. Ez sem nem társadalompolitika, sem nem szociálpolitika, sem nem gazdaságpolitika.

Tehát kerüljük el az érdekvitát, és mondjuk ki végre azt, hogy nem társadalmi csoportok preferálásáról van szó vagy egymással szembeni kijátszásáról, nem arról van szó, hogy az önök kritikája szerint a Fidesz-KDNP kormánya a saját bázisát építené. Nem, éppen ellenkezőleg: a nemzet, a társadalom, az ország egészének bázisát építi, és ilyen szempontból ezt vállalni kell.

Ki kell jelenteni, hogy nem 1 millió emberről beszélünk, amikor a nemzeti középosztály erősítése a cél, hanem a generációkon keresztül, a gyermekeken, a fiatalkorúakon, a nyugdíjasokon keresztül, akik ehhez a középosztályhoz tartoznak, jóval több emberről, éppen ellenkezőleg, 9 millióról, szemben esetleg az 1 millióval, akik sajnálatos módon kiszorulnak ebből a preferenciából. De ugyanakkor az ő fölzárkóztatási lehetőségeiket az teremti meg, ha arra a széles, minél szélesebb nemzeti középosztályra alapozunk, amelyik megtermeli azokat a javakat is, amelyek a költségvetés keretében szétoszthatóak.

Tehát nem a középosztályt erősítjük, nem a gazdagokat preferáljuk, szó nincs róla, hanem egy olyan nemzeti-társadalmi bázist építünk valóban, amely a munkából, a megszerzett jövedelmekből fenntartja önmagát, reprodukálja a nemzetet, a gazdaságot, és egyben a munkát terhelő alacsonyabb jövedelmekből olyan ellátórendszert biztosít, amely a szegényeket is képes fölzárkóztatni, illetve megteremti a lehetőségét annak, hogy a fogyasztásban elköltsék a javaikat, amelyeket megtakarítottak maguknak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az értékvita vagy érdekvita, vagy értékvitába bújtatott érdekvita ez már itt engem az elmúlt évi költségvetési vita során is megtalált, és ugyanezt tapasztaltam a 2011-es költségvetés vitájában. Akkor egyenesen azzal vádoltak bennünket a szocialista padsorokból, hogy alkotmányellenesen preferálunk társadalmi csoportokat, és lám, érdekes, hogy semmiféle ilyen panasz egy év alatt nem érkezett, egyetlenegy sem. Pedig ez bőven az a kategória, amelyben az Alkotmánybíróságnak megvan a jogosítványa, az emberi méltóság alapján ott eljárhat és határozatot hozhat. Nem érkezett ilyen panasz. Ebből is látszik, hogy nem érdekvitáról van szó, nem sérültek olyan érdekek, amelyek az emberi méltóság alapján megkérdőjelezhetők lettek volna, egy olyan értékvitát folytatunk, amelyben nekünk megvan az elképzelésünk.

(13.30)

A költségvetési vitának van még egy sajátossága, nem még egy, jóval több, de most azt szeretném kiemelni, hogy a számok és a szövegek vitája zajlik. Miközben a költségvetés konkrét tényadatokkal és számok milliárdjaival - nem tudom, mennyi van benne - rendelkezik, aközben óriási lehetőséget és terepet nyit annak, hogy a lehető legdemagógabb, legillusztratívabb szövegek, némi eufemizmussal szólva a legszebb szólamok hangozzanak el, de nyilván különösen az ellenzék terepe ez, és minden figyelmet nélkülözve, a tények teljes figyelmen kívül hagyásával hangozzanak el.

Ezért én ezekre a tényekre ismét szeretném felhívni a figyelmet, nem elég, hogyha egyszer hangoznak el, és főként azért, mert az ellenzék sem lehet az, egészen biztos vagyok benne, hogy önök sem azok, akik a magyar gazdaság ellen spekulálnának. Biztos vagyok benne, hogy nem forgatnak nagyobb tételeket, már hogy önök, tisztelt képviselőtársaim, lehet, hogy az egyik vagy másik párt mögött álló csoportok igen, de önök nem forgatnak nagyobb tételeket bizonyos londoni bankházakban vagy befektetőházakban, és nem spekulálnak a magyar gazdaság ellen. Ha pedig így van, akkor az érdekük csak a vitában való konstruktív részvétel lehet.

Akkor nézzük ezeket a sarokszámokat még egyszer ebből a szempontból! Azok a bizonyos befektetőházak, ahol valóban spekulálnak a forint árfolyamára vagy a magyar gazdaság helyzetével kapcsolatosan kialakuló befektetési lehetőségekre, és nem is feltétlenül mindig negatívan, ott is elismerik, hogy ezek a sarokszámok jó kiindulások, de a 2,5 százalékos költségvetési hiány a 2004-es európai uniós csatlakozás óta folyamatosan hazánk ellen fennálló európai uniós deficiteljárás megszüntetésére alkalmas. Ezt senki nem vitatja, ez olyan európai pozitívum, amely bennünket ezek között a befektetési házak között is konszolidál. De a 72 százalékos megcélzott adósságráta, a csökkenő tendencia, a pályán vállalt ilyen kötelezettségünk, a törlesztések kötelezettsége is egy ilyen jó hír mindig a befektetőknek.

Ugyan Vona Gábor képviselőtársunk itt azt vetette a szemünkre, hogy jó fiúk akarunk lenni, nem tudom, a piacokon vagy Brüsszelben, én ezt úgy fogalmazom, hogy igen, jó, konszolidált gazdaságnak kell nemcsak mutatkozni, látszani, de azt teljesíteni is kell. Erre valók a költségvetés számai, és igenis, nemhogy jó fiúk, a legjobb fiúk kellene hogy legyünk, éltanulók abban az értelemben, amit sokszor emlegetnek egy húsz évvel korábbi állapothoz képest. Akkor a magyar gazdaságnak jó híre volt a világban, és tíz-egynéhány év alatt, különösen 2008 végére, 2009 elejére odajutottunk, hogy minden főbb mutatószám tekintetében az Európai Unió országainak végén, a lista végén kullogtunk.

Tehát igenis, jó fiúk akarunk lenni, mert jó ebben a gazdasági környezetben jó fiúnak lenni. Ez vezet eredményre, és ez hoz prosperitást. Tehát ilyen szempontból nem az Európai Uniónak akarunk megfelelni, hanem annak a környezetnek, amely azt méltatja, azt díjazza ebben a világban, hogyha valaki szigorúan tartja a költségvetési hiányát, ha valaki az adósságpályán csökkenő ívben megy lefelé, és az egyéb gazdasági, makrogazdasági mutatói is megfelelnek a befektetőnek.

4,2 százalékos infláció, ez az, amire azt mondjuk, hogy egy kicsit lehet magasabb is, azt még ki fogjuk bírni, és az 1,5 százalékos GDP, amelyre valóban már az európai tendenciák, a gazdasági kivetítések mondhatják azt, hogy egy kicsit túlbecsült, de azért ne hamarkodjuk el az értékítéletet. Nagyon nagy mértékben függünk a német gazdaságtól, nem akarok olyanokat mondani, amelyek már ezerszer elhangzottak ebben a Házban, de ez még jelentősen alakulhat jobban, mint azt ma, különösen egy nagy európai pénzügyi válság rendezése előtt, és különösen az európai vezető országok, mondjuk, a német-francia tengely belpolitikai ügyei előtt, választási ügyei előtt ezt ki lehetne jelenteni. Tehát azt javaslom, hogy nézzük meg ezeket a számokat egy év múlva, és nem vagyok abban biztos, hogy olyan mértékben kevesebbet hoz ez a konyhára a költségvetésnek, mint amilyet most ezzel kapcsolatban már jeleznek.

Ezek a tények tehát, és még egyet kiemelnék. Ezt Rogán Antal képviselőtársam is elmondta itt, de ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni: 350 milliárddal több tartalék van ebben a költségvetésben, mint a 2011-esben volt. Ott nagyjából olyan 100 milliárdos nagyságrend szerepelt, itt, ha mindent összevetünk, megnézzük, akkor 450 milliárd forintot találunk. Persze, lehet azt mondani, hogy bizonyos árfolyamkockázatok mellett ennek egy része most elolvadni látszik, de hiszen éppen ezért van a tartalék. Ugyanakkor ezek még mindig nem lefutott kérdések, a tartalékok erre bőven elegendőek, hogy ha baj van, akkor fedezzük, ezért országvédelmi költségvetés, ezért országvédelmi alap, ezért elkülönített rendszer, és pontosan ezekre a gazdasági kockázatokra, ezeknek a kivédésére szolgál.

Szűk a mozgástér valóban, de ki akar ugrálni Európában? Tisztelt Képviselőtársaim! Ha körbenézünk, akkor itt senki nem balettcipőben táncol az európai parketten, itt nagyon kemény lépéseket kell tenni ebben a gazdasági mocsárban, sárban, és ha csak a briteket nézzük, egy tavalyi nagyon nehéz költségvetési éven vannak túl, pedig egy AAA-hitelképességű országról van szó, az Egyesült Államok fölötti értékeléssel is, hiszen ott már megtörtént egy ilyen értelemben vett leminősítés. A brit gazdaság abban a költségvetési évben, ahogy ott működik, 2011-ről 2012-re áthúzódva, mert március végén kezdődik a pénzügyi év, nagyon kemény év után vannak, és most kezdenek abba a fejlesztésbe, amit megteremtettek mint lehetőséget az előző év költségvetése során. Tehát a britek, egy vezető gazdaság komoly intézkedéseket kellett hogy hozzon, hogy a többit már ne is említsem. Azért az euróövezetben nem a nadrágszíjat húzzák, a periférián lévő országok olyan iszonyatos bajban vannak, hogy gyakorlatilag cukorspárgával kötik fel a gatyájukat. Ezt ki kell mondani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeket a tényeket innen nézve, amelyeket a költségvetés tartalmaz, ezeket a számokat, ezeket a sarokszámokat igenis pozitívan kell értékelnünk, és elegendő alapot nyújtanak arra, hogy 2012-ben a magyar gazdaság konszolidált pályán haladjon.

A kultúrára csak egy szóban térek ki, és majd még a vita során fogok ezzel kapcsolatban szót kérni. Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy bizonyos számokat úgy lehet ebben a viszonylatban megtalálni, hogy itt kevesebb vagy ott több, és akkor konkrétan a 30 milliárd kevesebbnek tűnik, mint a 34, igen ám, de itt a kulturális területek összekavarodása van Vágó Gábor képviselőtársam fejében. Ugyanis megtalálja majd, ha jobban megnézi a költségvetést, mindazokat az egyébként a kultúrához is tartozó, interdiszciplináris területeken lévő kulturális költéseket, költségvetést, amelyek ezeket a számokat sokkal pozitívabbá, és szaldójában is magasabbá teszik, mint a tavalyi évben, 2011-ben voltak.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu