DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Valóban rendkívül nehéz helyzetben van a kultúra, sok tekintetben osztom azokat a gondolatokat, amelyeket képviselőtársam elmondott. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy nem előzmények nélkül való a magyar helyzet, több mint 300 milliárd forint leépítését kell a költségvetésben megoldani.

A mai vita során több esetben elhangzottak a prioritások, és sajnos ezek közé a prioritások közé - az én legnagyobb sajnálatomra is - a kultúra nem került be. Újra kell építkeznünk, de ez nem azt jelenti, hogy a kormányzat nem próbál mindent megtenni annak érdekében, hogy a kulturális örökségünk megőrzésre kerüljön. Több törvénytervezetet együtt vitattunk meg a világörökségi törvénytől az előadó-művészeti törvényen keresztül a nemzeti és történelmi emlékhelyekre vonatkozó törvényig, mindehhez pénzeszközök kapcsolódnak. A világörökségi törvény - ha látta képviselőtársam - 200 millió forinttal plusz bekerült a költségvetésbe, és örüljünk annak, hogy a Magyar Művészeti Akadémia új soron, egymilliárd forinttal szintén ott van, és a Magyar Nemzeti Filmalap 1,5 milliárdja mellett a hatos lottó 80 százalékának a pénzeit is meg fogja kapni, és a Magyar Kulturális Alap költségvetése sem fog csökkenni ebben az időszakban.

Természetesen ez nem annyi, mint Klebelsberg Kunó időszakában, de az elrugaszkodáshoz, a talpra álláshoz segítséget jelent, és közös erővel kell megvalósítanunk azt, amit Széchenyi is mondott, hogy a múlt kiesett a hatalmunkból, de a jövendőnek urai vagyunk.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu