DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Az első Orbán-kormányzat időszakában, amikor jobb volt a gazdaság állapota, a kormányzat önálló minisztériumot hozott létre a kulturális örökség védelmére, megépítette a Nemzeti Színházat, elkezdte a Müpa építését, és azt hiszem, hogy valamennyien nagyszerűen emlékezünk arra a hatalmas kulturális eseménysorozatra, ami a millennium évfordulója kapcsán volt. Tehát nem kell védenem a kormányzatot az ügyben, hogy elkötelezett a kultúra érdekében.
Jelen pillanatban azt tudom mondani, amit hajdanában Churchill mondott, amikor a második világháború során az egyik képviselő azt mondta, hogy nullázzuk le a kulturális költségvetést, mire ő azt válaszolta, hogy rendben van, de akkor miért is háborúzunk. Igen, háborús állapotot hagytak önök 2010-ben az új kormányzatra. Újra kell építenünk a kultúrát, ehhez ebben a költségvetésben találhatók olyan momentumok - gondolok a várnegyed felújításának költségeire, a Vigadóra, az Andrássy-negyedre, gondolok azokra a pozitívumokra, amelyeket Hiller István úr is említett a kulturális alap költségvetésével, a filmköltségvetéssel vagy a Művészeti Akadémia költségvetési egymilliárdjának a megjelenésével -, amik azt mutatják, hogy egy újfajta kultúrpolitikának a kiépítését kezdte meg a kormányzat, valóban sokkal kevesebb pénzből, mint amennyit erre szánna, de sajnos erről nem ez a kormányzat tehet. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés