DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszonyok! Tisztelt Képviselő Urak! A mai ülésnap utolsó harmadában, szakaszában egy olyan témában hívom önöket vitára, amely, biztos vagyok benne, hogy mindannyiuk számára fontos, és mindannyiukat érdekli. A magyar kultúra ügyéről szeretnék beszélni és annak költségvetési helyzetéről.

Amikor azonban a költségvetés állapotát vizsgáljuk a kultúra aspektusából, azt kell mondjam önöknek, hogy azt a szerkezetet kell először megtekinteni, amely szerkezet szinte determinálja, meghatározza a kulturális politika keretét. Azáltal, hogy durván másfél évvel ezelőtt önök létrehoztak egy gigaminisztériumot, amely minisztérium a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, olyan óriás területeket egyesít, mint az egészségügy, a szociálpolitika vagy éppen az oktatásügy, mellétéve olyan fontos területet, mint a kultúra, előre lehetett látni és érzékelni, hogy ebből a küzdelemből, ebből a költségvetési küzdelemből, a mindenkori költségvetési küzdelemből a kultúra teljes vesztesen jön ki.

Ezért azt kell mondjam önöknek, hogy úgy a tavalyi költségvetésükben, mint a most tárgyalandó költségvetési javaslatukban, és ha meghagyják ezt a szerkezetet, a következő éviben is a kultúra semmilyen módon nem tudja a pozícióit nemhogy erősíteni, hanem megtartani sem.

Kérem, néhány szempontot közösen vegyünk figyelembe. Az első szempont az, hogy ha megnézzük, amiről önök különböző területeket elemezve panaszkodnak, hogy a költségvetés főösszegét csökkenteni kell, kérem, nézzék meg, hogy mely területek azok, amelyek az arányos csökkentés mértékét megütik, melyek azok a területek, ahol valamiféle növekedés van, és melyek azok a területek, történetesen melyik az a terület, amely az átlagos csökkentéshez, az átlagos csökkenéshez képest lényegesen nagyobb csökkentést szenved el.

A kulturális államtitkárság területéhez tartozó költségvetési számokat, ha összeadjuk, azt kell mondjam önöknek, egyébként erről saját miniszterük is beszélt, a tavalyi bázishoz képest mintegy 20 százalékos csökkentést ismernek el; 20 százalék egyik évről a másikra. Ha ezt a 2010-es évhez vesszük, ami egyébként már egy válságtól sújtott nehéz költségvetési esztendő volt már 2009-ben, amikor ezt elfogadtuk, közel 40 százalékos a kultúra területéről az elvonás. Ebben az aránytalanság teljes egészében kimutatható.

Hasonlóképpen szerkezeti probléma, és ezt önöknek közösen kell látni, ezért a szerkezetért önök a felelősek, az önök kormánya kormányoz ebben a kormányszerkezetben, ezért mindaz, ami a szerkezetből adódó költségvetési hátrány, teljesen egyértelműen az önök terhét jelenti, az önök felelősségét mutatja. Azt kell mondjam önöknek, hogy egy sereg terület pánikszerűen menekült ki még időben a kulturális államtitkárság, illetve a Nefmi hatóköréből. Ilyet nem nagyon láttak a magyar politikatörténetben, amikor különböző lobbik, a kultúra területének különböző erősebb társaságai azért hajtottak, azért lobbiztak, hogy ne a kulturális államtitkársághoz tartozzanak, és két költségvetés után lehet látni, hogy teljesen igazuk van.

Mondok ilyet, például a külföldi magyar kulturális intézeteket felügyelő Balassi Intézetet az igazságügy-miniszter felügyeli. Tessék mutatni nekem még egy országot az Európai Unión belül vagy az Európai Unión kívül, ahol az adott ország külföldi kulturális intézeteit az adott ország igazságügy-minisztere felügyeli. Ebben semmilyen kormányzati logika nem volt, nincs is, kizárólag azért, mert úgy gondolta az adott terület egyébként nagyon különböző erőkkel megerősített lobbija, hogy az Igazságügyi Minisztériumot vezető miniszter erősebb és kulturált gondolkodású ember, próbáljuk meg oda betenni magunkat. Elhihetik nekem, hogy ha a honvédelem területén látták volna ezt, akkor oda próbálták volna magukat betenni, oly mindegy volt nekik, hogy hova, csak ne a kulturális államtitkársághoz. Jól is jártak, nézzék meg: a Balassi Intézet költségvetése ugyan csökkent, de messze nem olyan arányban csökkent, mint a kulturális államtitkárság főösszegének csökkenése.

Mondok egy másik példát: itt van a filmtámogatások, a filmművészet ügye. Ez meg a gazdasági minisztériumhoz lobbizta be magát. Neki is tulajdonképpen nagyjából mindegy volt, hogy hova, csak ne a kulturális államtitkárságnál, és mivel a miniszterelnök úrral közismerten jó kapcsolatot ápoló kormánybiztos vezeti ezt a területet, hát elérte, hogy odakerüljön. Így aztán a gazdasági minisztériumon belül sajátos autonómiával rendelkezve elérte, hogy az ő költségvetési pozíciója legalábbis, ha már nem tud erősödni, ne csökkenjék, ellentétben a kulturális államtitkárság költségvetésével, ami - amint mondtam - 20 százalékkal csökkent.

A kulturális államtitkárságra, ami mondom, tulajdonképpen már csak részkulturális részállamtitkárság, mert képtelen volt saját teljes területét felügyelve kormányozni, egyfajta postás szerep vár. Tudniillik, az a csekély költségvetési támogatás, amelyet önök a kultúrának szántak, megérkezik hozzá, aztán mint egy postás, ki is kézbesíti. Azt kell mondjam önöknek, hogy a kulturális államtitkár, illetve államtitkárság mozgástere szép lassan már sehol nincsen a Nemzeti Kulturális Alap elnökének, illetve a Nemzeti Kulturális Alapnak a mozgásterétől, amit viszont, azt kell mondjam, hogy éppen a mi döntésünk értelmében azáltal, hogy az ötös lottó játékadójának 90 százalékát tettük főösszegének, 7 milliárd forintról két év alatt 11,4 milliárd forintra nőtt a főösszeg. Ezek a tények. Tessék szíves lenni megnézni, hogy önök is 10 milliárd forint fölött tervezik az NKA bevételét. Ha ilyen ütemben nőtt volna bármely kulturális terület, bármely kulturális részterület költségvetése, mint ahogy a mi intézkedésünk révén a Nemzeti Kulturális Alap, akkor sokkal jobban viselné az egész szféra ezt.

Azt kell mondjam harmadik pontként, hogy az elmúlt másfél év bebizonyította, hogy a kultúra területén semmilyen önálló kezdeményezésük nincs. A kormányprogramban még leírtak egy-két vérszegény és sokak által idegenkedve fogadott elképzelést, de annak a megvalósításába se fogtak bele. Semmilyen olyan kezdeményezést nem tudnak mondani az elmúlt másfél évben, ami az önök nevéhez fűződik. Bizonyos tapasztalatokból adódóan pedig azt kell mondjam, hogy mivel ez a költségvetés 2012 végéig a korlátokat teljes egészében kijelöli, és a ciklus második felében elkezdett kezdeményezések valóra már cikluson belül nem válnak, összességében azt kell mondjam, hogy ebben a ciklusban önöknek a magyar kultúrával kapcsolatos önálló, teljesen önökhöz kapcsolódó kezdeményezése már nem lesz. Toldozgatnak-foldozgatnak itt mindenfélét, korábban általunk elfogadott törvényeket így-úgy módosítanak, amely módosításoknak is érdemes megnézni a történetét.

Kérem, hogy az időre is tekintettel hadd ne menjek végig az összes módosításon, jelöljünk ki egy példát, de ha kérik, minden további nélkül, ha időt is átadnak, még részletezem is, bármely területnél, bármely módosításnál ugyanez volt a helyzet. Az előadó-művészeti törvényt, amelyet mi fogadtunk el, mi alkottunk meg a szakmával közösen, önök az elmúlt másfél évben két alkalommal módosították. Mindkét módosítás különböző mértékben, az első módosítás esetében csekélyebb, a második módosítás esetében erőteljesebb mértékben költségnövelő módosítás volt. Magyarul, ahhoz, hogy saját terveiket végrehajtsák, több pénzre lett volna szükségük, így módosították önök a mi törvényünket.

Ehhez képest minden módosítás után a költségvetésbe kevesebb pénzt tettek az előadó-művészeti törvényre, képtelenek voltak elérni, hogy csak saját módosításuk költségvetési igényét is megszavazzák és beletegyék, így aztán minden módosítással azt érték el, hogy a rendszer feszítettebb lett, a sor végén meg kevesebb pénz állt.

(16.30)

Így azt kell mondjam önöknek, hogy a kultúrára a költségvetés végszavazása előtt olyan módosító indítványokat adjanak be, amelyek legalább a szinten tartást, a reális szinten tartást biztosítják.

A legnagyobb vesztese az a társaság, amelytől - hogy úgy mondjam - nem várhatnak forradalmat. Nem fognak önök ellen tüntetést szervezni, mint tegnap a diákok. A közművelődés dolgozói olyan emberek, akiknek az érdekérvényesítő képességük, a hangjuk lehet, hogy gyengébb, mint az orvosoknak, a rektoroknak vagy éppen a gyógyszeriparnak. Azok az emberek, akik a magyar művelődési házakban, a levéltárakban, a múzeumokban dolgoznak, ugyanakkor nélkülük... - az előbb egyik képviselőtársuk a vidékről beszélt, nincsen vidékfejlesztés kulturális vidékfejlesztés nélkül, ha ezek a bástyák elesnek, márpedig ez a költségvetés kérem, azt jelenti, hogy a művelődési házaknak Magyarországon programköltségvetésük nem lesz, egész egyszerűen fönntartják az épületeket, télen szénszünetet fognak tartani, aztán nagy nehezen kifizetik a béreket. De ott, ebből a költségvetésből programot szervezni nem lehet.

Tisztességgel kérem tehát önöket, hogy a kultúra iránti közös felelősségünk érdekében ezt a kulturális költségvetést módosítsák, mégpedig olyan módon, hogy az átlagos csökkentés mértékére emeljék az egyébként ennél jóval szörnyebb, jóval nagyobb kulturális csökkentés mértékét.

A mínusz 20 százalékból, amit a kultúrára rávernek, hozzák föl ezt a mínusz 20 százalékot legalább arra a szintre, amit a költségvetésük átlagos csökkentése megkíván. Már akkor sokat tettek. Ha ennél lényegesen nagyobb mértékben csökkentik a kultúra költségvetését, az visszafordíthatatlan folyamatokat fog elindítani.

Elnök Úr! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu