DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Képviselő Úr! Becsülve és tisztelve a kultúra iránti elkötelezettségét, azt kell mondjam önnek, hogy az, amit idézett, a 2010. évi, ahhoz képest történt azóta 40 százalékos csökkentés. Tehát mindahhoz képest, amit egyébként hűen a jegyzőkönyvből idézett, hát az Isten szerelmére, erről beszélek, hogy ahhoz képest csökkentettek önök a mostani költségvetési tervet is látva a közművelődés soraiban 40 százalékot.

Amikor 2008-ra hivatkozik, akkor pedig nagy tisztelettel kérem, hogy azt a sort, amelyet idézett, egészítse ki a két sorral lejjebb levő tétellel, ott látja a reneszánsz év 4 milliárd forintját, amiből közművelődésre, vidéki közművelődésre annyit tettünk, körülbelül 2,6 milliárd forintot, ami túlnőtt a normatívacsökkentés összegén. A reneszánsz év költségvetése révén a közművelődési intézmények több pénzt használhattak fel 2008-ban, mint 2007-ben.

Ezért azt kell mondjam önnek, hogy mindaz, amit elmondott, a mundér becsületéhez képest szép, jól védi és tisztességgel próbálja védeni azt, amit szakma szerint ön is tud, hogy nem lehet védeni. Ha egyszer két év alatt egy terület, bármely terület 40 százalékos csökkentést szenved el, akkor azt nem lehet mással magyarázni, mint hogy annak a területnek a képviselői a kormányon belül képtelenek az érdekérvényesítésre. Ha az arányos csökkentéshez képest ilyen mértékű a pluszcsökkenés, akkor azt kell mondjam, hogy ott nem történik valódi politizálás, hanem csak kiszolgáltatva nézik, hogy mi történik vele.

Kérem, forduljon bármely képviselőtársához, ha ezt az agrár-, ha ezt az ipari, ha ezt a vidékfejlesztési szektor elszenvedte volna, hogyan állnának. Hát itt áll a magyar kultúra. Nem számokban, arányokban gondolkodom. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu