DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye): Köszönöm a szót. Z. Kárpát Dániel képviselő úr, a gyerekeink jövőjét azért nem látom ilyen sötéten, mint amilyet a mondandója végén vázolt, viszont egy nagyon fontos problémára hívta fel a figyelmet, ezzel egyetértek. Ha megengedi, két részre szedném. Az egyik probléma a meg nem született gyermekek kérdésköre. Az, hogy egy társadalom, nem tudok rá mást mondani, mikor fogja újra azt a bizalmat érezni a mindenkori politikai hatalomban, hogy hosszú távon gyermekek felnevelésére, kitaníttatására és jó munkához juttatásra vállalkozzon, egy külön témakör. Vitanapot is tartottunk róla. Összegészében egyébként a kormányrúd állandó rángatásával, a gyermekkedvezmények megnyirbálásával, eltüntetésével olyan szinten lehet eltávolítani az emberek bizalmát, vagy olyan szinten lehet visszavágni, ami után egy évtized is kell, amíg újra lehet építeni ezt a bizalmat. Egyébként ezt már többször láttuk. Most éppen nincs itt Bokros Lajos, de ő volt talán az első, aki újkori történelmünkben ezt elkezdte.

Egy másik kérdés a szegénységben élők kérdésköre. Azt kell mondjam, magam egy szociális rendszert vezettem Kecskeméten életem egy időszakában, egyezik a tapasztalatom a tankönyvekkel. A legjobb megoldás az, ha az egész társadalom fejlődik, és az egész társadalom jólétét tudjuk megemelni. Ez jobb mindenféle szociális ellátórendszernél. Ennek egyébként, képviselő úr, a gazdaság az alapja, és az, amivel nem állunk egymástól e tekintetben olyan távol, értelmes munkát biztosítani mindenkinek, aki tud és hajlandó dolgozni, a szociális segélyt átalakítani közhasznú, közcélú munkává, és ez az a terület, ahol eredményt lehet elérni.

A gyermekek szegénységbe süllyedése ellen pedig, mély meggyőződésem, két olyan dolog van, ami segíthet (Az elnök csenget.): az egykulcsos adó, a másik pedig a gyermekek utáni adókedvezmények bármilyen formája. Azt hiszem, mindegyiket megtettük, az eredményekre még várni kell, képviselő úr, ahogy elmondtam. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu