DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye): Köszönöm a szót. Z. Kárpát Dániel képviselő úr, önnek szeretném elmondani, hogy az otthontámogatással kapcsolatos felvetésének sok elemét el tudom fogadni, egyet bizonyosan nem: azt, hogy behatárolná a költségvetés, hogy hányan vehetik igénybe.

Ez egy úgynevezett felülről nyitott költségvetési előirányzat, amelynek pontosan az a lényege, képviselő úr, hogy ha a feltételrendszert valaki teljesíti, akkor a feltételrendszer teljesedése esetén jogában áll igénybe venni. Ha ez egy becslés, ami a költségvetésben szerepel, mindig így csináltuk, meg kell becsülni, hogy körülbelül mennyire számítanak, eszerint tervezik be a számot. De ha ez ennél magasabb, akkor a kormánynak gondoskodni kell arról, hogy ez igénybe vehető legyen, ahogyan ezt mindig is megtette, és ezeket a szálakat általában, ha nem megy kormányzati eszközzel, a költségvetés zárszámadásakor szoktuk elvarrni; ez így megy egyébként évtizedek óta a felülről nyitott előirányzatokkal. Tehát azt szeretném még egyszer elmondani, hogy ha többen tudják igénybe venni, ennek a forrását és a fedezetét a kormány, illetve a költségvetés biztosítani fogja.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu