DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Ritkán szoktam megtapsolni kormánypárti hozzászólót - csak baja ne legyen belőle! Azt gondolom, hogy az ön hozzászólásából és annak minden mondatából kiderült az az aggodalom, amit az agráriumért és a vidékért, a vidékfejlesztésért érez. Ugyan adott felmentést a kormánynak egy mondattal, mert azt mondta, hogy az a helyzetből adódik, hogy ezek hiányoznak a költségvetésből és hogy nincs kellően megalapozva.
Mégis azt gondolom, hogy érdemes ezt újragondolni, mert én a fogadóóráimon, azokon a fórumokon, főleg falusi környezetben, bár hozzáteszem, Kaposváron is tapasztalom ezt a városomban, azt látom, hogy borzasztóan reménytelen helyzetben érzik magukat az emberek. Ahhoz, hogy valamilyen esélyt tudjanak kapni, ahhoz bizony szükség van olyan típusú segítségre is, amiről ön beszélt.
(15.20)
Úgyhogy azt ajánlom képviselőtársaim figyelmébe, hogy szívleljék meg a képviselő úr szavait, és ha ez a módosító indítványaikban konkrétan is testet ölt, akkor még az is lehet, hogy olyan módosítók lesznek, amelyeket a kormányoldal és az ellenzék is meg tud szavazni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés